Szórakozás

„Úgy terveztem, hogy ebben a műsorban sose sírok” – mondta Till Attila, miután elsírta magát az Ázsia Expresszben

TV2
TV2
Stohl András is a sírás szélére került.

Az Ázsia Expressz keddi részében a versenyzőknek először kell maguknak szállást találniuk, és, az előzetes videók szerint, érzelmekből nem lesz hiány. Till Attila és Stohl András a könnyeikkel küszködtek az első éjszakájukon, a két műsorvezetőt nagyon megérintette a helyiek lakhatása, illetve az, hogy mekkora szeretettel álltak hozzájuk.

Olyan fáradt vagyok, hogy veszélyes, hogy elsírom magam

– mondta Tilla, mire csapattársa rávágta:

Ugyanez jutott eszembe, hogy elbőgném magam attól, hogy ezek az emberek milyenek. De azért ne sírjál már, mert akkor én is sírok!

Till Attila, mindeközben, a szemét törölgette, majd kijelentette:

Úgy terveztem, hogy ebben a műsorban sose sírok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik