Szórakozás

Egy éve találkozott Krausz Gábor és Mikes Anna: „Szuper volt ez az év, olyan szabadon éltünk”

TV2
TV2
A séf azt mondja, az idei volt élete legjobb nyara.

Krausz Gábor a minap „Az első találkozás és 365 nappal később” szöveggel tett ki két képet barátnőjével, Mikes Annával, akivel a tavalyi Dancing with the Starsban szerepeltek együtt és meg is nyerték a versenyt. A nyilvánosság előtt januárban vállalták fel, hogy összejöttek, első találkozásuk első évfordulója alkalmából a Borsnak nyilatkoztak.

Szuper volt ez az év, nagyon aktív volt. Olyan szabadon élünk, extra volt

– mondta el Mikes a lapnak, míg Krausz közös nyári élményeikről számolt be:

Az egész nyári szünetet hármasban töltöttük a kislányommal, boldog vagyok, hogy ennyi új élményt adhattunk neki. Voltunk úszótáborban, megtanultunk úszni, lementünk a Balatonra, bejártuk a Tisza-tavat, családilag, barátokkal elutaztunk Törökországba, Hanni először velünk ült repülőn, először látta a tengert. Lovastáborba írattuk, elkezdett lovagolni és Anna tánctáborában is kipróbálhatta magát. Ez a nyári szünet volt életem nyara, hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan társsal élhetjük meg ezt, mint Anna.

Azt mondják, magánéletüket szeretnék megtartani maguknak, így nem beszélnek sokat róla.

Az az igazság – és ez mindig is így volt –, hogy mi befelé élünk, magunkra koncentrálunk. Nem nagyon érdekes, hogy más mit gondol rólunk. A kommentekkel sem foglalkozunk. Ha elmegyünk valahova, ki tudjuk zárni a világot. Én ugyanaz a lány vagyok, aki voltam x évvel ezelőtt, és Gábor is ugyanaz az ember

– fogalmazott Mikes Anna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Krausz Gábor (@gabor.krausz) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik