Szórakozás

„Fogva akarom tartani őket” – a milliárdos nem akarja kiengedni kávézni az alkalmazottait a munkaidő alatt

Getty Images
Illusztráció
Getty Images
Illusztráció
Az otthoni munkavégzést is ki nem állhatja.

Túl sok pénzbe kerül, hogy munkaidőben elmennek az alkalmazottak kávéért a bányászati cég központi irodájából, véli az ügyvezető igazgató, ezért véget akar ennek vetni – írta a BBC.

Chris Ellison szerdán a pénzügyi eredményeket bemutató prezentációjában elmondta, hogy egész nap fogva akarja tartani a személyzetet.

Egész nap fogva akarom tartani őket. Nem akarom, hogy elhagyják az épületet

– mondta még, hozzátéve, hogy pár éve kiszámították, mekkora költséget jelent ez a cégnek.

A Mineral Resources perthi irodájában van étterem, kilenc pszichológus, egy edzőterem és ezen túl további létesítmények is, amelyeknek az a célja, hogy a személyzetet az irodában maradásra ösztönözzék, Ellison szavaival „odaragassza őket”.

A központi iroda egy olyan hely, ahol sok emberünk lenni akar, és szeretnek ott dolgozni.

Emellett most építenek egy napközit is, hogy itt helyezzék el a szülő alkalmazottjaik a gyerekeiket. 105 gyerek elhelyezésére lesz majd ott lehetőség.

Egy másik ok arra, hogy bejöjjenek és élvezzék a munkát. Tegyék le a kicsiket a szomszédban. Orvosaink vannak a fedélzeten, és dajkáink, akik etetik őket, de anya és apa az irodánkban fog dolgozni.

– mondta Ellison, akinek tavaly 6 millió ausztrál dollár, azaz majdnem 1,5 milliárd volt tavaly a fizetése a Guardian beszámolója szerint. Itt a szülőknek napi 20 ausztrál dollárt (5 ezer forintot) kell fizetniük a gyermekük elhelyezéséért, ami jóval kevesebb, mint ausztrál átlag 180 dollár (45 ezer forint).

A cégnél szigorúan tiltják az otthoni munkavégzést is.

Nem engedheti meg magának az iparág. Nem engedhetjük meg, hogy az emberek heti három napot dolgozzanak, és heti öt nap fizetést vegyenek fel, vagy négynapit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik