Szórakozás

Gordon Ramsay elismerte, hogy a felesége Jamie Oliver receptjeit főzi otthon

Dave Benett / Getty Images
Dave Benett / Getty Images
A séf azt mondja, ez nem könnyű neki.

A Telegraph szúrta ki, hogy Gordon Ramsay nemrég egy podcastműsorban vendégeskedett, ahol a főzéssel járó stresszről is beszélgettek. A téma kapcsán szóba került a séf felesége, Tana Ramsay, aki maga is számos szakácskönyv szerzője, és gyakorta süt-főz otthon a családnak és a barátoknak.

Igen, és ezek mind Jamie Oliver receptjei. Van fogalmatok róla, milyen nehéz ez nekem?

– tette fel a kérdést a beszélgetés többi résztvevőjének a séf.

Jamie Oliver és Gordon Ramsay nyilvános viszálya több mint tíz évvel ezelőttre nyúlik vissza. A lap emlékeztetett, hogy minden 2009-ben kezdődött, amikor is Oliver kritizálta Ramsayt, amiért utóbbi disznóhoz hasonlított egy újságírót, mire Ramsay bocsánatot kért a megjegyzéséért, ám nem mulasztotta el az alkalmat, hogy „egyfazekas csodának” nevezze szakmabeli vetélytársát. Az említett eset után a séfek még számos alkalommal szóltak be egymásnak az évek során, bár úgy hírlik, mostanra sikerült elásniuk a csatabárdot.

A napokban derült ki, hogy Gordon Ramsayről dokusorozatot készít a Netflix.

Kapcsolódó
Victoria Beckhamről, Gordon Ramsay-ről és a Take Thatről is dokusorozatot készít a Netflix
Emellett Anya Taylor-Joy is újabb sorozatszerepben tűnik fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik