Szórakozás

15 évesen kapta meg első külföldi modellmunkáját a Miss Balaton idei kiírásának győztese

Akkor még édesanyja kísérte Indonéziába, azóta pedig számos helyen megfordult már a világban.

Múlt héten lapunk is beszámolt arról, hogy 20 éves modell nyerte meg az idei Miss Balaton szépségversenyt. Bábel Virág ma a verseny egyik zsűritagjával, Tóth Lilla Hannával látogatott el a Mokkába, ahol elmondta, nem gondolkodott helyezésben, csak szerette volna odatenni magát és a legjobbat nyújtani.

Mint mondta, véleménye szerint a Miss Balaton erős és biztos szakmai hátteret biztosít az elinduló lányoknak, ő például nyereményként egy menendzsment-szerződést kapott, ami szerinte jó biztosíték, hogy jó úton tudjon elindulni például a szépségiparban vagy a média világában. Utóbbival kapcsolatban Szabó Zsófi és Istenes László érdeklődésére megosztotta, hogy a műsorvezetés iránt is érdeklődik.

Modellkedéssel egyébként 14 éves kora óta foglalkozik, 15 éves volt, amikor megkapta az első külföldi modellmunkáját.

Indonéziába utaztam, még annyira fiatal voltam, hogy anyukám kijött velem. Öt napot ott volt, aztán pedig hazament és ott hagyott úgymondva. Így kezdődött nekem a külföldi karrier, és azóta nem volt megállás

– mesélte a szépségkirálynő, aki azóta modellként járt Kínában, Japánban, Dél-Koreában, Kuvaitban és Dubajban is.

Teljesen beleszerettem a modellkedésbe és abba, hogy mindig új helyeken vagyok, új emberekkel találkozom és felfedezem a világot.

Kapcsolódó
20 éves modellt választottak az idei Miss Balatonnak
Az idei megmérettetést Balatonfüreden tartották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik