Szórakozás

Arcplasztikára készül Zámbó Krisztián

SuperTV2
SuperTV2
Hiúnak tartja magát és úgy véli, közszereplőként fokozottan oda kell figyelnie a megjelenésére.

Zámbó Krisztián úgy döntött, felkeres egy plasztikai sebészt, aki segít neki eltüntetni az arcáról a fogyás és az idő nyomait.

Nagyjából három év után megborotválkoztam, és kénytelen voltam szembesülni a szomorú ténnyel, hogy itt-ott megereszkedett az arcbőröm, ami nem csak a koromnak, de annak is köszönhető, hogy az utóbbi időben leadtam jó pár kilót. Egyrészt hiú ember vagyok, másrészt pedig úgy gondolom, közszereplőként fokozottan oda kell figyelnem a megjelenésemre, ezért úgy döntöttem, hogy orvosi segítséget is igénybe veszek annak érdekében, hogy javítsak az összképen

nyilatkozta a Blikknek az énekes, aki már az első konzultáción is túl van orvosával.

Nem szeretnék drasztikus változást, mindössze korrigáltatnám az arcomon és a nyakamon megereszkedett bőrt.

Zámbó azt mondta, először még szeretne leadni néhány kilót, ugyanis a fogyás az arcán is meglátszik, így szerinte utána érdemes megcsináltatni a műtétet.

Most nagyjából száz kilót mutat alattam a mérleg, de az a cél, hogy ezt a számot egy tízessel redukáljam a beavatkozás előtt

– magyarázta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik