Szórakozás

26 millió forintnyi beavatkozás után is hisz a természetes szépségben

A 24 éves színésznő-énekesnőt néha idegenek is megállítják egy fotóra.

A 24 éves Serena Smith 2016 decemberében, feküdt először kés alá. 18 éves volt. 7500 dollárt költött mellplasztikára.

A Beverly Hillsben élő énekes-színész – akit a kezdet kezdetén még Marilyn Monroe külseje inspirált – úgy döntött, ez csak a kezdet, és további változtatások eszközöltetett magán:

  • orrplasztikán és
  • brazil fenékfelvarráson esett át,
  • ajak-
  • arc- és
  • állfeltöltésen;
  • továbbá a homlokán is végeztetett beavatkozást.

Legutóbbi műtétje 2024 májusában volt, ekkor 500 köbcentis implantátumait 1300 köbcentisekre cserélték. Smith az amerikai Sunnak elmondta, remekül érzi magát a bőrében, és nemcsak neki tetszik az eddigi beavatkozások eredménye, legalábbis erre következtet abból, hogy az emberek olykor odamennek hozzá az utcán, hogy lefotózzák.

A lap számításai szerint Smith eddig 72 ezer dollárt (közel 26 millió forint) költött a beavatkozásokra.

A 27 ezer Instagram-követővel rendelkező nő két-három évente változtat a külsején: „Úgy gondolom, időnként jó, ha frissen tartjuk a dolgokat”.

Smith néha „visszafelé” is változtat külsején: 2023-ban például úgy döntött, hogy „természetesebb kinézetre” vágyik, és kivetetett az arcában lévő töltőanyagból.

Hiszek abban, hogy a tökéletes megjelenés némi próbálkozást igényel.

Smith azt mondja, ha nem is áll le a beavatkozásokkal, de „próbálja egy kicsit elfogadni a természetes szépséget”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Serena Smith (@theserenasmith) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik