Szórakozás

Felesége elárulta, Rácz Jenő otthon nem szokott főzni

RTL
RTL
Bár a séf kritikus neje főztjével kapcsolatban, ha finom a vacsora, azt elismeri – legutóbb például kézcsókkal.

Rácz-Gyuricza Dóra gyakran válaszol követői kérdésekre közösségi oldalán, így tett csütörtökön is, mikor valaki afelől érdeklődött nála, hogy otthon ő szokott-e főzni vagy A Konyhafőnökből is ismert, séfként dolgozó férje, Rácz Jenő.

Csak én főzök itthon, ha Jenő nekiáll valaminek, akkor azt vagy nagyon megkívánta, vagy ünnepnap van

– felelte az influenszer, aki arra a kérdésre is válaszolt, hogy férje nem túl kritikus-e.

Kritikus, persze, de mára már ellestem minden kis fortélyt. Tegnap kezet is csókolt nekem vacsora után

írta Rácz-Gyuricza korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében. A kép alapján a dicséretet kapott étel sült csirke volt.

A házaspár annak idején egyébként a már említett RTL-es főzőműsor forgatásán ismerkedett össze, ahol Gyuricza versenyzőként, Rácz pedig zsűritagként és mentorként vett részt. 2021-ben házasodtak össze, kislányuk egy évvel később született meg.

A Michelin-csillagos séf tavaly egy interjúban mesélt az ételről való viszonyáról. Ekkor elmondta, csak azért mert ez a munkája, otthon nem főz mindennap, sőt a gyorséttermeket sem veti meg.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik