Szórakozás

Papp Szabi elárulta, honnan ered a dadogása

TV2
TV2
A válasz az énekes óvodáskorában keresendő.

Papp Szabi évek óta zsűrizik a TV2 műsoraiban (legközelebb a Megasztárban lesz látható), így a nézők már megszokhatták, hogy az egykori Supernem énekese dadog. Ennek okáról a TV2 Titkok Ramónával című műsorban beszélt Lékai-Kiss Ramónának. Mint mondta, nem így született és lelki traumáról sem tud, ami kiválthatta volna nála a beszédzavart.

Amire emlékszem – meg ahogy édesanyám is mondta, de ők sem tudják kristálytisztán –, nekem az óvodában volt egy társam, aki beszédhibával élt. Neki is az a vezetékneve, hogy Papp, és mi nagyon jó barátok voltunk, és ez ragályos ám! Sajnos. Hajlamos az ember átvenni, és én átvettem

– mondta az énekes a dadogásról. Hozzátette: éneklés közben és szavalásnál nem jelentkezik a beszédzavar, de ha fáradtabb, akkor rosszabbodik kicsit a helyzet.

Azt is elmondta, volt kísérlet arra, hogy logopédus segítségével elhárítsák a dolgot, de őt igazából sosem érdekelte a dolog, sőt szórakoztatónak tartja ahogy a dadogás párosul a személyiségével, világlátásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik