Szórakozás

Horváth Tamás előtte-utána fotón mutatta meg, mennyit fogyott a Sztárboxra készülve

RTL
RTL
Látványos a fogyása, ami miatt a könnyűsúlyú súlycsoportban bokszolhat majd a tévéműsorban.

Szerdán kiderült, hogy Horváth Tamás is azok között lesz, akik a Sztárbox következő évadában az újonnan létrehozott, férfi könnyűsúly kategóriában mérik majd össze boksztudásukat. Erről a hírről az énekes is beszámolt közösségi oldalán, posztjában megosztotta, élete során folyamatosan küzdött a testével.

Mindig szerettem volna egészségesebb, sportosabb életmódot folytatni, de sosem akartam igazán. Kényelmes voltam, lusta. Eljutottam egy pontra amikor a súlyom 94 kiló fölé ment. Érdekes, hogy tavaly pont ebben az időszakban kezdődött a Sztárbox. Eleve szerettem a bokszot nézni, bár semmi közöm nem volt hozzá. Sőt, úgy nagyjából semmilyen sporthoz. Elképesztő volt látni, hogy a szereplők mennyire komolyan veszik és mennyi munkát tesznek bele…

– írta bejegyzésében, amit így folytatott:

Emlékszem, a döntő előtt megcsörrent a telefonom, és a műsor készítői hívtak, hogy lenne-e kedvem… Tudtam, hogy ez egy jel. A változás jele. Mindig abban hittem, hogy a komfortzónán túl kezdődik az élet. Megszólalt a versenyszellem bennem. Itt az idő rendbe tenni a testem. Itt a motiváció, amire vártam. Hogy ez a legkeményebb kaland amibe belevágtam? Naná!

Pár órával később egy másik posztot is kitett, amiben megmutatta „az elmúlt hónapok munkáját”, amit a boksznak, a diétának és a kitartásnak köszönhetően ért el.

A baloldali képen 94 kiló felett voltam. A jobboldali képen már 79 alatt! Ez már önmagában győzelem számomra, s még messze a cél, de szívvel-lélekkel fogok küzdeni az övért. Erős lélek, mint az acél!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Horváth Tamás (@horvathtomi) által megosztott bejegyzés


Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik