Szórakozás

Túl sokat nyert, kitiltották a kaszinókból a zimbabwei prófétát

YouTube / Emmanuel Mutumwa TV
YouTube / Emmanuel Mutumwa TV
Miután jelentősebb összeget nyert, hazája összes kaszinójából kitiltották Emmanuel Mutumwa érseket, akit sokan prófétának tartanak.

Miután híveinek arról beszélt, hogy látomásait követően több mint 30 ezer dollárnak (kb. 11 millió forintnak) megfelelő összeget nyert szerencsejátékon, hazája összes kaszinójából kitiltották a zimbabwei Emmanuel Mutumwa érseket – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Ladbible című brit bulvárportál.

Mutumwa, aki egy kis szektát vezet, a YouTube-csatornáján dühösen számolt be híveinek arról, hátrányos megkülönböztetés éri, mert a kaszinótulajdonosok attól félnek, hogy tönkre mennek, ha engedik őt, a pfófétát játszani. Az érsek ezt igazságtalannak tartja, azoknak pedig, akik azzal támadják, hogy egy lelkész miért játszik szerencsejátékokat azt üzeni, hogy Isten útja kifürkészhetetlenek.

Az érsek szerint az, hogy nyert, nem a vakszerencsén múlt, hanem próbatétel volt. „Amikor útmutatásért imádkoztam, az Úr számokat küldött nekem egy látomásban. Mi az, ha nem áldás, hogy a nyereményt a gyülekezetem felvirágoztatására használhatom?” – kérdezi.

Mutumwa azt mondja, a nyereményéből a gyülekezetéhez tartozó gyerekek tandíját fizette ki, és különböző vállalkozásokat támogatott.

Egy kaszinótulajdonos elmondta, hogy a kaszinók mindig figyelemmel kísérik a játékosokat és ha valaki folyamatosan nyer, azt kitiltják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik