Cannes-ban mutatták be Kevin Costner négyrészesre tervezett westernfilm-sorozatának első részét, amit rendezőként, társíróként és főszereplőként is jegyez. A Horizont: Egy amerikai eposz című alkotásban Costner egyik fia, a 15 éves Hayes is szerepet kapott, előzetes színészi tapasztalat és meghallgatás nélkül.
A színész-rendező elismerte, hogy önző érdekekből döntött úgy, hogy saját gyerekét választja ki a szerepre.
Ő egy gyönyörű, csendes fiú. És én nem olyan ember vagyok, aki benyomja a filmszakmába a gyerekeit. Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg fiatal színész van, aki ölni tudna azért, hogy ebben a filmben szerepelhessen. Nem akarom elvenni tőlük ezeket a szerepeket, csak hogy a saját gyerekeimet bejuttassam
– mondta el a Today című tévéműsorban Kevin Costner.
Elmondása szerint Hayes csupán egy kisebb szerepet kapott a filmben, az összes jelenetét felvették két hét leforgása alatt. „Önző módon azt akartam, hogy egész héten velem legyen, végül két hétig volt. Minden nap együtt mentünk kocsival a forgatásra és beszélgettünk” – mondta a színész, aki fia alakítását is dicsérte.
Bár nem volt sok tapasztalata, nagyon szépen játszik a filmben. Van egy igazán bonyolult jelenet, amiben nemességet mutat, van benne valami abszolút végzetesség. Ez az, amit az ember a fiától vár. Ez az, amit nem akarsz, hogy a fiad megtegyen, de végül büszke vagy arra, ha meghozza ezt a döntést
– tette hozzá Costner, akit májusban hétből öt gyereke is elkísérte a film fesztiválpremierjére.