Szórakozás

Újra daganatot találtak Szentesi Évánál

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
Az írónő korábban kétszer győzte le a betegséget.

Pénteken új bejegyzés vált elérhetővé Szentesi Éva blogján, melyben a szerző tudatta olvasóival, hogy ismét daganatot találtak nála.

Van a csípőmben egy két centi nagyságú világító rész, amit ki kell vágni. A bal vese nem mutat életjelet, lehet azt is kiveszik, a két centis folt nyomja az artériát, ezért fáj, a vese alatti vezetéket pedig elzárta, emiatt az nem ürül. És világít: minden bizonnyal tumor

– írta bejegyzésében, melyből az is kiderült, hogy amikor arról érdeklődött, mennyire lesz bonyolult a rá váró műtét, orvosa azt mondta neki: „a maga hasába belemenni művészet.”

Semmi jót nem remélek, és valahogy mindig túlélem. Ennyi biztos, ebben még nem vallottam kudarcot

– zárta sorait Szentesi, aki korábban kétszer győzte le a rákot, a betegséggel való küzdelméről 2016-ban egy lapunknak adott interjúban is mesélt, melyet alább lehet elolvasni.

Kapcsolódó
„Megcsináltam magamnak ezt a végstádiumot”
Miközben maga is az életéért küzdött, Szentesi Éva a méhnyakrák elleni küzdelem arcává vált, hogy mással ne forduljon elő ugyanez. Interjú.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik