Szórakozás

Peter Šrámek: Zámbó Jimmy már nem tud sajnos színpadra állni, bár tudna, esküszöm, nem énekelnék tőle egy dalt se

TV2
TV2
A szlovákiai születésű énekes azt mondja, nem akar Zámbó utódja lenni, de hálás a közönségnek azért, amiért elfogadják tőle a dalait.

Peter Šrámek nemrégiben a szlovákiai Nagymegyerben lépett, ahol annak idején Zámbó Jimmy is gyakran koncertezett. Az énekes 30 évvel azután tért vissza a térségbe, hogy Zámbó utoljára lépett ott színpadra. Élményeivel kapcsolatban most a Fókusznak adott interjút.

Próbálom visszaadni az embereknek azt az érzést, amit már a Zámbó rajongók nem tudnak átélni, mivel Zámbó Jimmy már nem tud sajnos színpadra állni. Bár tudna, én esküszöm, nem énekelnék tőle egy dalt se, csinálja csak ő, és inkább maradnék itt, Szlovákiában, és itt próbáltam volna szerencsét. Valahogy az élet így hozta, hogy népszerű lettem a Zámbó Jimmy-dallal, és a rajongók, az emberek a mai napig imádják tőlem ezeket a dalokat hallani, én meg tiszta szívemből megteszem és eléneklem, hát miért ne tegyem meg?

– magyarázta Šrámek, hangsúlyozva: bár sokan tarták őt Zámbó Jimmy utódjának, ő nem akar utóbbi helyébe lépni, annak viszont örül, hogy a közönség elfogadja tőle Zámbó dalait.

A koncerttel kapcsolatban hozzátette: csodálatos közönsége volt, akiknek hálás, amiért kedvesen és barátságosan fogadták.

Egy előadónak, énekesnek nem kell több. Köszönöm!

A szlovákiai születésű énekesről legutóbb néhány hete írtunk, amikor megosztotta véleményét a Robert Fico elleni merényletről.

Kapcsolódó
Peter Šrámek a Fico elleni merényletről: Nem jó a helyzet Szlovákiában, ez az ember még rosszabbá tette
Az énekes elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki fegyverrel adjon hangot politikai véleményének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik