Szórakozás

„Remélem, jó manust választanának nekem” – A Nagy Ő Virágja a Házasság első látásra című műsorban is megpróbálkozna a párkereséssel

TV2
TV2
Korábban Árpa Attila, majd Jákob Zoltán szívéért is küzdött A Nagy Ő-ben.

Péntek-Gyulai Virág 2022-ben mutatkozott be a hazai tévénézőknek, amikor bikiniben érkezett meg Árpa Attilához A Nagy Ő aktuális évadában. A bikini-fitneszversenyző ekkor nem járt sikerrel szerelem terén, ezért a következő, Jákob Zoltánnal induló szériában is elindult, ám végül ott is elutasítást kapott. Hogy mit érzett akkor, arról most a Tények Plusz stábjának mesélt.

Úgy éreztem magam, mint egy kivert kutya, őszintén. Szerintem minden az arcomra volt írva, még most is úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. Nagyon rosszul voltam, le voltam döbbenve, mondom itt kettéválik alattam a föld, én hazamegyek, tényleg

– emlékezett vissza a realityszereplő, aki a műsort visszanézve cseppet sem értett egyet a milliárdossal, amikor a fináléban úgy döntött, Bettivel szeretne tovább ismerkedni – akivel aztán a forgatásokat követően nem sokkal véget is ért a kapcsolatuk.

Ami A Nagy Ő-t illeti, Péntek-Gyulai azt mondja, harmadjára már nem tervez elindulni a műsorban, a Házasság első látásra formátuma viszont felkeltette az érdeklődését.

Csak akkor megyek, ha értem küzdenek a férfiak, mert én férfiért nem fogok küzdeni. Vagy maximum megyek a Házasság első látásrába. Milyen jó buli, nem is kell küzdeni a férfiért. Odamegyek, megházasodunk, aztán remélem, jó manust választanának nekem

– mondta a bikini-fitneszversenyző, aki nemrégiben úgy döntött, szépségkirálynői babérokra tör, ezért el is indult egy szépségversenyen, amit Balin rendeztek meg – a térség felfedezése közben viszont egy kellemetlen incidens is érte.

Kapcsolódó
A Nagy Ő Virágját megharapta egy majom Balin: Rohannom kellett veszettség elleni oltásért
Azt mondja, helyben nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy az állat rátámadt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik