Szórakozás

Nicki Minaj vérig sértette a briteket azzal, hogy drága barátnőjének nevezte Diana hercegnét

Georges De Keerle / Getty Images és Kevin Mazur / Getty Images for Live Nation
Georges De Keerle / Getty Images és Kevin Mazur / Getty Images for Live Nation
Szinte nulla az esélye, hogy valaha találkoztak.

Mozgalmas hétvége áll Nicki Minaj mögött: szombaton drogszállítás gyanújával lekapcsolták az amszterdami reptéren, majd vasárnap birminghami koncertjén mondott olyat, amivel kissé magára haragította ottani rajongóit. A fellépés során az énekesnő úgy beszélt III. Károly néhai exnejéről, Diana hercegnéről, mintha ismerték volna egymást. Egészen pontosan „kedves barátnőjeként” utalt rá.

A rapper a koncert egy pontján megkérdezte a rajongókat, honnan származnak, mire valaki bekiabálta, hogy Wales-ből. Ezután Minaj brit akcentusra váltott, és a következőket mondta a tömegnek:

Wales – ez mindig egy kedves barátnőmre emlékeztet, aki… nos, ő már nincs köztünk, de a walesi hercegné volt. Egy perc néma csend érte

– mondta Nicki Minaj, majd miután a közönség rövid időre elcsendesedett, folytatta a koncertet.

Később a közösségi médiában többen hangot adtak felháborodásuknak az énekesnő véletlenszerű tisztelgése miatt, írja a New York Post. Többen kifogásolták, hogy ilyesmivel viccelődik, miközben 14 éves volt és New Yorkban élt, amikor Diana hercegné 1997-ben, 36 éves korában autóbalesetben meghalt. Mások azt emelték ki, hogy ha már egy perces megemlékezést hirdetett, akkor miért nem várta ki azt az időt, mielőtt belekezd a következő szám előadásába. Olyan is volt, akit a felvett hamis akcentus zavart, aminek köze sem volt a valódi walesi kiejtésmódhoz.

Minajnak egyébként van egy Princess Diana című 2023-as dala, amit Ice Spice-szal közösen készített el.

Kapcsolódó
Nicki Minaj-t letartóztatták az amszterdami reptéren, aki ezt az Instagramon is élőzte
Volt nála néhány olyan cigaretta, ami nem tetszett a hatóságoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik