Szórakozás

Internetszolgáltatóról nevezték el a gyereküket, hogy 18 éven át ingyen kapják a netet

thianchai sitthikongsak / Getty Images
thianchai sitthikongsak / Getty Images
Különös ajánlattal állt elő néhány éve egy svájci internetszolgáltató. Tizennyolc éven ingyen adják a netet azoknak, akik a cégről nevezik el újszülött gyereküket. Volt, aki élt az ajánlattal.

Meglepő hirdetést tett közzé weboldalán a svájci Twifi internetszolgáltató. A cég ingyenes internethozzáférést biztosít azoknak a szülőknek, akik a cégről nevezik el a gyereküket – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A felhívásban pontosan az állt, hogy a lány gyermeket a Twifia, míg a fiút Twifius névre kell anyakönyveztetni, a születési anyakönyvi kivonatról pedig fotót küldeni a Twifinek. Amint a cég meggyőződik a fotó hitelességéről, ingyen adja internetet a családnak egészen a gyerek nagykorúságáig, vagyis a tizennyolcadik születésnapjáig.

Egy 30, illetve 35 éves szülőpár 2020-ban úgy döntött, él az ajánlattal.

Kislányuknak két hagyományos keresztnév mellé, harmadik keresztnévként adták a Twifiát.

Az apa azt mondta, eleinte a felesége és ő is idegenkedtek az gondolattól, de minél többet gondolkodtak rajta, annál jobban tetszett nekik. A férfi végül megszerette a Twifia név különleges hangzását is.

A szülők hozzátették: a pénzt, amit az ingyen internettel spórolnak, minden hónapban félreteszik a lányuknak, aki így tizennyolc éves korában jogsit szerezhet és egy autót is vehet magának. A szülők a vezetéknevüket ugyanakkor nem árulták mert, mert attól tartanak, sok negatív kritikát kapnának.

Philippe Fotsch, a Twifi vezére azt ígérte, a család akkor is ingyen fogja kapni az internetet a következő tizennyolc évben, ha a cég időközben tönkremegy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik