Szórakozás

Elmondta a szakértő, megcsalásnak számít-e párkapcsolatban előfizetni OnlyFans-tartalmakra

Nikolas Kokovlis / NurPhoto / Getty Images
Nikolas Kokovlis / NurPhoto / Getty Images
Van, akinél ez már egyértelműen túlmegy minden határon.

Egy szakértő elmagyarázta, hogy megcsalásnak számít-e az OnlyFans-fiókokra való feliratkozás párkapcsolatban, adott hírt róla a LADBible.

Silva Neves párkapcsolati trénerként és és szexuálpszichológusként dolgozik, ő nyilatkozott az újságnak ebben a témában. A megcsalás amiatt is ellentmondásos téma, mert nincs rá pontos definíció, magyarázza Neves.

„Egyesek számára a megcsalás azt jelenti, hogy egy kapcsolatban lefekszenek egy másik személlyel. Eközben mások úgy vélik, hogy már az ellenkező nemből választott barátok is gondot jelenhetnek.”

A szakember szerint – mivel objektivitás nem létezik a kérdésben – a kapcsolatban lefektetett szabályok döntőek ilyen esetben.

Az, hogy mi számít megcsalásnak, a kapcsolat konkrét alapjaitól függ. Egyes párok számára a pornónézés csalás, de mások számára nem.

Hozzáteszi, nagyon fontos erről nyíltan kommunikálni a másik féllel,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik