Szórakozás

Házasság első látásra: Gyöngyi elmondta, miért futott zátonyra a házasságuk Csabival

TV2
TV2
Ők tartottak ki a legtovább egymás mellett a műsor párosai közül.

Áprilisban érkezett a végéhez a Házasság első látásra, melyet egy évvel ezelőtt forgatott a TV2 stábja. A szereplők közül egyedül Gyöngyi és Csabi folytatták házasokként az életüket a finálé után, majd a Tények Plusz egyik múlthavi adásában árulták el, hogy a realityt követően is együtt maradtak. A magazinműsor kedd esti adásában viszont már arról számolt be a pár, hogy mostanra ők is a válás mellett döntöttek, barátokként viszont továbbra is részt kívánnak venni egymás életében.

A vállalkozó és a szempillastylist most a Story magazinnak adtak interjút, melyben utóbbi arról is beszélt, szerinte mi vezetett a házasságuk végéhez.

Az az igazság, hogy minden nagyon gyorsan történt. Nem volt időnk megismerni egymást, hanem egyből bedobtak minket a mély vízbe. Ez nyilván nagyon szokatlan volt, hisz a való életben egyébként sokkal lassabb tempót diktálok. Talán pont ez okozta a házasságunk vesztét. Az, hogy nem tudtunk elég közel kerülni egymáshoz, a műsor után mindketten visszacsöppentünk a saját kis életünkbe, és nem szenteltünk elég figyelmet a másikra, és ahogy telt az idő, egyre inkább bebizonyosodott, jobb, ha elengedjük egymást

– mondta a lapnak Gyöngyi, hangsúlyozva: mindettől függetlenül a kísérlet minden pillanatát élvezte, aminek hála erősebbé és magabiztosabbá vált, helyére került továbbá az önértékelése is.

Saját bevallása szerint Csabi is hatalmas személyiségfejlődésen ment át az elmúlt egy évben:

A műsor előtt darabokban volt a szívem, de mára szerencsére begyógyult. Büszke vagyok arra, hogy sikerült talpra állnom, újból felépítenem magam. Kinyílt a világ előttem! Sok új barátom lett, akikkel programozunk, nyaralni megyünk, és bepótolom mindazt, amit korábban nem tehettem meg: élek!.

Ami a jövőt illeti, mindketten nyitottak az ismerkedésre: Gyöngyi elárulta, hogy akadnának is jelentkezők, egyelőre viszont még nem randizott senkivel.

A jövendőbelimnek ugyanis előbb Csabát kell meggyőznie! Neki kell bizonyítania! Igaz, nem úgy alakult a házasságunk, ahogy szerettük volna, ettől függetlenül mai napig tartjuk a kapcsolatot, és nagyon jóban vagyunk. Csaba szívén viseli a sorsomat, szeretné, ha végre találnék egy normális, megbízható pasit, aki komolyan vesz, és akivel hosszú távon tervezhetek. Én is ugyanezeket kívánom neki

– tette hozzá a szempillastylist.

Story
Kapcsolódó
Házasság első látásra: Gyöngyi és Csaba is a válás mellett döntöttek
Véget ért a kapcsolatuk, de barátként továbbra is ott lesznek egymásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik