Czibolya Niki, a Next Top Model Hungary versenyzője nemrég a Story magazinnak adott interjút, melyben a párkapcsolatáról is mesélt: mint kiderült, lassan három éve alkotnak egy párt Filipánics Bálinttal, a ValóVilág 10. évadának egyikori szereplőjével, aki a 2021-es Survivorben is versenyzett.
Az az életforma, amit űzök, és mindaz, ami a modellkedéssel jár, nem kedvez a párkapcsolatoknak… Korábban rengeteg vitát szült, ha egy munka miatt el kellett utaznom, akár rövidebb időre is. Bálint az első olyan férfi az életemben, aki nem akar az időmmel rendelkezni, aki nem kér számon, mikor hova megyek, és egyébként ez fordítva is igaz. Ismerjük egymást, megbízunk a másikban, ezért is biztatott, hogy mondjak igent a műsorra
– mesélte a modell, majd elárulta, hogy kedvesével attól sem riadnának vissza, ha együtt kellene szerepelniük egy páros realityben, noha ez számára még új terep.
Czibolya azt is megosztotta a lappal, hogy Filipániccsal a 2021-es Miss Balaton gáláján találkoztak. Ő a színpadon állt, az egykori villalakó pedig a nézőtéren ült, ekkor akadt össze a tekintetük. Mint mondja, jelenleg arra vannak berendezkedve, hogy két hetet tölt Sándorfalván, ahol a családja vállalkozásában dolgozik, majd szintén kettőt home office-ban a Balatonon, ahol kedvese tevékenykedik kapusedzőként.
Egy ideje így vagyunk, de korábban éltünk már együtt egy évet Budapesten, pár hónapot meg Barcelonában. Most ez is egy ideiglenes állapot. Az biztos, hogy együtt tervezzük a jövőt, és hogy szeretnénk családot, de hogy hol lesz majd a bázisunk, azt még magunk sem tudjuk.
Ami a Next Top Model Hungaryt illeti, a versenyző úgy fogalmazott, részben azért is vállalta el a műsort, mert szerette volna, ha a hivatásának lett volna egy ilyen állomása, mielőtt édesanya lesz.
Reálisan látom a divatszakmát, hogy meddig lehet benne mozgolódni. A kor, a magasság, a méretek már nem feltétlenül vannak kőbe vésve, de többségében igenis nézik. Éppen ezért a céljaim egyike az volt ezzel a műsorral, hogy a modellszakmában ne számítson a kor. Az adottságaimat a szüleimtől örököltem, de mindig figyeltem mind a testi, lelki és mentális egészségemre is, ami elengedhetetlen, ahhoz, hogy ezt a szakmát minél tovább lehessen végezni. Ezt szerettem volna bebizonyítani a versenyben, hogy korom ellenére még meg tudok újulni
– magyarázta, hozzátéve:
Nincs bennem hiányérzet, bejártam a fél világot, például hónapokat éltem Kínában, de mindig visszahúzott a szívem Itt van a családom, a párom, a tanya, amit imádok, és készen állok egy új fejezetre az életemben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon