Szórakozás

„A Petőfi-film, amit érdemeltünk volna”

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Ilyen se volt még: úgy indultam el egy interjúra, hogy a világon semmit nem tudtam az alanyról. Fogalmam sem volt, hogy hívják, hány éves, mi a foglalkozása, vannak-e gyerekei – egy valamit lehetett róla tudni: ő az alkotója a Petőfi visszatér 2024-ben és Partizán-interjút ad című animációs filmnek, amire olyan kommentek érkeztek a Youtube-on, hogy „Ez a legviccesebb videó Magyarországon” vagy például: „A Petőfi-film, amit érdemeltünk volna”. Személyleírás alapján találkoztunk. Előre elnézést kért: lehet, hogy csapongó lesz, mivel nem szokott interjút adni. Én pedig előre elnézést kérek az első kérdés miatt.

Muszáj az alapokkal kezdenünk: hogy hívnak, hány éves vagy, mivel foglalkozol? Már amennyiben bármit el szeretnél árulni ezek közül.

Persze, nincs titkolnivalóm, szívesen mesélek magamról. Érdekes, mert amikor jött a megkeresés, azt gondoltam, micsoda hülyeség… Már bocsánat, minden tiszteletem, de van összesen egy videóm – most mit nyilatkozzak? De aztán rájöttem, hogy a videó már 125 ezer megtekintésnél jár. És kifigurázza például Tölgyessyt – tegyük hozzá: nem megalázza, kifigurázza. És ha én ezt a dolgot folytatom, azaz jönnek újabb videók, akkor nagyon sok embert ki fogok még figurázni. És azon gondolkoztam, hogy ha, mondjuk, Tölgyessy megnézi ezt a videót, és az ő fizimiskáját is használom egy vicchez, akkor neki is adjuk meg azt a szabadságot, hogy ha akarja, keressen rá a nevemre, ő is megnézheti a fizimiskámat, és ő is csinálhat egy ilyen videót az én arcommal.

Tényleg csapongóan indultunk: csak az nem derült ki, hogy hogy hívnak, hány éves vagy és mivel foglalkozol.

Roznár Leventének hívnak. 26 éves vagyok és motion designer, ami borzasztó nehezen lefordítható dolog. Mondhatnánk animátornak, de nem olyan animátor, amilyen ez a Szondi utcás animáció. Abszolút nem foglalkozom ezzel a műfajjal, a magukat animátornak valló emberek kiakadnának, ha azt mondanám, hogy én is az vagyok. A motion designer grafikai elemeket mozgat, teljesen más programmal, teljesen más felszereléssel.

Varga Jennifer / 24.hu

Hol tanultad a szakmát?

Viszonylag autodidakta módon. Édesapám hobbi szinten grafikus volt: szabadúszóként a kis cégével néha megrendeléseket teljesített, ő kezdte el nekem ezeket a programokat mutogatni. Régebben úgy hívták ezt, hogy flash animáció. Ilyeneket csinálgattam gyerekként, hasonló színvonalú volt grafikailag, mint ez a petőfis. Ez leginkább egy storyboard, szóval nem akarom úgy eladni, mintha egy hú, de nagy professzionális animáció lenne, csak hobbiból csinálom. De nagyon örülök, hogy a hobbim eredményét ennyien megnézték.

A Youtube-csatornádon ez volt az első videó – gondolom, azért készítettél még párat életedben.

A szakmám része, hogy videókat gyártok, de ilyen rajzfilmszerű animációt még soha nem készítettem. Tizenegy-két évesen pingvines animációkat gyártottam a Club Pingvin nevű oldalra, ha emlékszel, ez olyan volt, mint a Teve Club, ahol tevéket lehetett nevelni. Voltunk vagy tízen gyerekek, akik borzasztóan kezdetleges kis gif és flash animációkat gyártottak. Azóta nem csináltam ilyesmit.

Emlékszel a pillanatra, amikor megszületett az ötlet, hogy animációt készítesz arról, hogy Petőfi időutazik egyet?

Emlékszem, de előbb az az ötlet jött, hogy egy ilyen stílusú sorozatot akarok csinálni. Azaz több ötlet jött egyszerre, egy nagy ötletgombolyag, azokat szétválasztottam sztorikra, és lett a petőfissel együtt hét történet, a maradék hatot szeretném most megcsinálni.

Mind a hét hasonló témákat boncolgat?

Igen. Ez alapvetően egy szűkebb rétegnek szóló animáció akart lenni, ezért is lepett meg, hogy ennyien megnézték.

Mire számítottál?

Maximum tízezer megtekintésre, de az már a legjobb szcenárió volt.

Túlságosan réteghumornak gondoltad, vagy a közösségi média erejében nem hittél?

Mindkét állítás igaz.

De azt tudod, hogy mitől kezdett el terjedni?

Egyetlen helyen osztottam meg, a Redditen. De onnan csak ezer néző volt. A Youtube statisztikáin látható, hogy

a negyedik-ötödik napon kezdett el terjedni, felkapta az algoritmus,

és a Facebookon is nagyon sokan megosztották. Aztán kezdtek megjelenni a cikkek a videóról: amikor először láttam egy cikkben, nagyon nevetségesnek éreztem magam. Ez egy bugyuta animáció, és nagyon szeretném, ha ez benne lenne a cikkben: ez nem is akar több lenni, mint egy bugyuta animáció. De persze nagyon örülök, ha emberek elkezdik fejtegetni a rétegeit.

Jöttek nézői levelek, megkeresések?

Meglepően sok. Konkrét ötletekkel is kerestek, volt, aki írta, hogy együtt dolgozna velem, de kreatív szövegírói állást is ajánlottak. Sajnos nem is tudtam az összes üzenetre válaszolni. Most még minden kommentet elolvasok, biztos, hogy ez később már nem fog menni.

Mit fed a „Különös történések a Szondi utcában” név?

Csak azt, amit mond. Én nem fővárosi vagyok, úgy kerültem fel Budapestre, mint sokan mások, és ez a Szondi utca egy olyan közeg…. Egy varázslatos hely. Ahogy varázslatos hely Terézváros is, van egy ilyen mágiája az egésznek. És a Szondi utca azért is jó, mert mindenféle archetípust meg lehet általa mutatni: a románozó bácsit, a libsi fiatalt, és az egész környéknek is van egy sajátságos esztétikája. Ez a helyszín szerves része az egésznek, enélkül nem lenne olyan a film, amilyen. És utal arra is a név, hogy én is a környéken lakom.

Az elnevezésből viszont nem derül ki, hányan állnak a projekt mögött. Tök egyedül csináltad?

Igen. Én meg a mesterséges intelligencia.

Utóbbi a karakterek hangjaiban is segédkezett, ha jól gondolom.

Nem mennék nagyon bele a technikai részletekbe, de a kék figura orgánuma például több ember hangjának összekeverésével született meg. Igazából mindegyik szereplő én vagyok, csak rárakok még egy réteg AI-t. Azért nem mindegy az sem, hogy én hogyan beszélek nyersen – nem a színészi teljesítményemet akarom méltatni, mert az nulla, csak arra utalok, hogy ha mondjuk Gyurcsánynál csak a rendes beszédhangomat használnám, akkor ahhoz hiába kevernék AI-réteget, attól még nem lenne gyurcsányos a hang. Vagy például Bayer Zsolt nyílt „e” betűket használ, nagyon ízesen beszél, én meg vasi gyerek vagyok, zárt „e”-kkel beszélek, szóval erre is figyelni kell.

Varga Jennifer / 24.hu

Orbán Viktor beszédének a szövegét is a mesterséges intelligencia írta?

Az egy hibrid szöveg. Azt hiszem, ez a „Petőfi Sándor, a mi szerelmetes fiunk” elhangzott egy tavalyi beszédében (március 15-én, Kiskőrösön – a szerk.), és még néhány elemet átemeltem különböző megszólalásaiból, de a többi mondat alapvetően a sajátom:

próbáltam egyensúlyozni, hogy mi az, ami még hihető Orbántól, de azért egy kicsikét igyekeztem elvinni az extrémig.

Azt írja az egyik kommentelő, hogy ha valaki majd megkérdezi X év múlva, hogy milyen volt 2024, csak ezt a videót kell neki elküldeni. Erről mit gondolsz?

Nyilván túlzás, de persze jól esik. És közben kicsit vitatkoznék is ezzel, mert épp az a célom, hogy lehetőleg legyen örökzöld a dolog. Merthogy szerintem tíz év múlva is izgalmas gondolatkísérlet lesz, hogy mi lenne, ha Petőfit visszahoznánk. Ez a nemzeti identitásnak olyan szerves része, ami része lesz ötven év múlva is, és valószínűleg nem formálódik majd semmilyen irányba: nem lesz hirtelen Petőfi kevésbé szent, kevésbé érinthetetlen, kevésbé identitásformáló személy. Ha lesz még magyar nemzet száz év múlva, akkor Petőfi ott lesz benne.

Azt mondod, hat epizód még biztosan lesz. Mi az, amit elárulhatsz a következő rész tartalmából?

Nem lesz benne Petőfi, sem időutazás. Lesznek visszautalások, de nem ez a történet folytatódik. Biztos, hogy lesznek olyanok is, akik épp emiatt fognak csalódni a folytatásban, mert ugyanazt várják – de én magamban csalódnék, ha nem próbálnék meg valami mást, valami újat. A következő rész talán kicsit véresebb lesz, talán nehezebb lesz lefejteni róla a rétegeket. A többi részről viszont most még nem árulnék el semmit.

Varga Jennifer / 24.hu

Közben kijött egy teaser is, amiből kiderül, hogy május 10-én jön a második rész. Az ebben látott jelenetek – Ungár Péter különös telefonbeszélgetése Schmidt Máriával, Soproni Tamás bicepsze, „aki” felhívja Hont Andrást – már a második rész pillanatai?

Nem, ez csak egy külön szösszenet. Csak beugrott egy ilyen gondolatmenet is, hogy Bayer Zsolttól Gyurcsányon át a Soproni Tamásig valószínűleg elég sokan értelmezték a saját szájuk íze szerint a petőfis videót – belelátták azt, amit ők akartak. És ez nagyon jó. Mindenki értelmezze úgy, ahogy neki tetszik.

Soproni Tamás már kommentelt is a teaserhez.

Nagyon klassz, hogy ő is hozzászólt. Egyébként most valószínűleg Soproni Tamás bicepsze miatt fáj a torkom: annál a hangnál nem használtam AI-t, és azért Soproni Tamás bicepszéről tudni lehet, hogy mély hangja van, szóval nagyon meg kellett erőltetnem a hangszálaimat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik