Szórakozás

Kerényi Miklós Máté az Operettből való távozásáról: Nem akartam hazahozni azt a sok kétséget, depressziót és kétszínűséget, amit bent éreztem

Zih Zsolt / MTI
Zih Zsolt / MTI
A színész 30 év után döntött úgy, hogy otthagyja az Operettszínházat.

Kerényi Miklós Máté februárban a közösségi oldalán adott hírt arról, hogy 30 év után távozik az Operettszínház stábjából. A Madách Színházhoz igazoló színész akkor nem fejtette döntése okát, nemrég viszont a hot! magazinnak mesélt a távozással kapcsolatos érzéseiről.

Ahhoz, hogy továbbra is kiegyensúlyozott hátteret tudjak biztosítani a családom számára, először a lelkemben kellett rendet tennem. Nem csúcsosodtak ki itthon a feszültségek, de nem is akartam megvárni, hogy eljussak arra a pontra, hogy hazahozzam azt a sok kétséget, depressziót és kétszínűséget, amit bent éreztem

idézte a Blikk Kerényit, aki párjával, a szintén az Operettben dolgozó Kardffy Aishával is megvitatta gondolatait.

Teljesen megértette a helyzetemet. Nagyon sokat beszélgettünk erről, mindenféle érvet és ellenérvet felhoztunk, vitatkoztunk saját magunkkal. Nagyon érdekes folyamat volt, együtt, vállvetve éltük át minden pillanatát.

Bár a pár a színész munkahelyváltása óta kevesebbet találkozik, lévén, hogy már nem egy helyen dolgoznak, igyekeznek úgy alakítani a mindennapjaikat, hogy sokat lehessenek együtt. A korábbi hírekkel ellentétben pedig az esküvőjüket dátumát sem tervezik későbbre halasztani.

A magánéletben nagyon jól haladunk! Az esküvő sem várat már magára sokat. Mindketten nyári menyegzőt szeretnénk, szabadtéren, a csillagos ég alatt, és ezt eddig a munka nem engedte meg. Eddig is férjként és feleségként tekintettünk egymásra, nem ragaszkodtunk görcsösen az esküvőhöz. Össze fogunk házasodni, és természetesen vágyunk arra is, hogy Ádám fiamnak legyenek testvérei: szeretnénk közös gyermekeket

– tette hozzá Kerényi.

Kapcsolódó
30 év után távozik az Operettszínházból Kerényi Miklós Máté
Több hónapnyi vívódás előzte meg a döntését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik