Szórakozás

„A legszebb lányok gyakran a legmagányosabbak” – állítja a tiktoker

Hiába a gimnáziumi bálkirálynő cím, a filmekben látottakkal ellentétben Karissa Wamplet egyáltalán nem volt népszerű – amiért a külsejét okolja.

Ha azt halljuk, valakit hátrányos megkülönböztetés ér, ritkán gondolunk arra, hogy az illető ezt épp az esztétikumának tudja be, de időről időre bele lehet futni olyan történetekbe, ahol nők a szépségüket nevezik meg az őket ért (vélt vagy valós) diszkrimináció okaként.

Így volt ez azzal ausztrál modellel, akinek a munkaerőpiacon okozott nehézséget a fizikai megjelenése, és azzal a svéd nővel is, akinek a párválasztásnál jelenett ugyanez gondot. Erre a vonatra szállt fel Karissa Wamplet, aki – véleménye szerint – középiskolai népszerűtlenségét köszönhette pusztán annak, ahogyan kinéz.

A Daily Star által bemutatott nő úgy tartja, ő volt a legszebb lány az iskolájában, amit az is alátámasztott, hogy elnyerte a bálkirálynő címét – azonban épp megnyerő külseje miatt nem tudott barátokat szerezni. Mint a tiktoker visszaemlékszik rá, a többi lány nagyon gonoszan bánt vele, és gyakran egyedül evett az ebédlőben, annak ellenére, hogy mindenkivel kedves volt.

A legszebb lányok gyakran a legmagányosabbak, a leginkább szétszakított, zaklatott emberek

– vonta le a következtetést a fiatal nő.

Az egyetlen ember, aki megértette őt, egy másik lány volt, aki szintén úgy nézett ki, mint egy „két lábon járó Barbie baba”. Ez a barátnő erősítette meg abban, hogy a személyiségének vajmi kevés köze volt ahhoz, hogy alig akadt barátokra, és ebben igazolta az is, mikor egyetemre került, ahol már kevésbé számított, ki hogyan néz ki.

Sok kommentelő egyetértett Karissa Wamplettel, és megosztották hasonló tapasztalataikat, de az ellenoldalról is érkeztek vélemények; valaki például a következőt írta:

Igazából az a csendes gyerek, akit te észre sem vettél, ő volt a legmagányosabb. Ők szenvednek a legjobban. Nem te.

@k.wamp I thought there was something deeply wrong with me until college. #stereotype #lonley #highschool #bullying ♬ original sound - Karissa Wampler 🤯

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik