Szórakozás

Balogh Edina és Szabó Simon nem terveznek közös gyereket

TV2
TV2
A jelenből szeretnék kihozni a maximumot, előző kapcsolataikból ugyanis mindkettőjüknek van már 2-2 gyereke.

Balogh Edina és Szabó Simon tavaly a Farm VIP forgatása alatt ismerkedtek meg egymással, barátságuk pedig később szerelemmé alakult. Kapcsolatukról most a Story magazinnak meséltek: mint mondták, bár annak idején hat órát töltöttek együtt az Észbontók forgatásán, ezen találkozásukat el is felejtették, csupán akkor elevenedett fel bennük az emlék, amikor a barátaik videót mutattak nekik az adásról.

Ebből is látszik, hogy a mi történetünk valószínűleg nem így alakul, hogyha a Farm VIP-ben nem ismerjük meg nyers valójában a másikat

– mondta a lapnak Balogh, aki a farmos reality forgatásával kapcsolatban úgy fogalmazott:

Ott egy nap felért egy héttel, úgyhogy nagyon intenzív volt a kapcsolatunk, és Simon nekem a biztonságot jelentette. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmilyen gyengéd érzelem nem volt bennem iránta, de akkor még nem tudtam volna megfogalmazni, hogy pontosan mi ez. Viszont miután véget ért a Farm, éreztem a hiányát. Akkor kezdett kikristályosodni bennünk, hogy mi is ez az egész.

Az elhangzottakra Szabó Simon úgy felelt: a színésznő már a forgatáson is nagyon tetszett neki, jól érezte magát a közelében, működött közöttük a kémia is, ám ő inkább tartotta a távolságot, tisztában volt ugyanis azzal, hogy Balogh-nak férje és gyerekei is vannak.

Ami az előző házassága végét illeti, Balogh Edina az interjúban elárulta, hogy a volt férjével már a műsort megelőzően is többször el akartak válni, ám a gyerekeik miatt nem merték meglépni a szakítást. A realityt végül úgy vállalta el, hogy Som Krisztiánnal mindketten tudták, vízválasztó időszak elé néznek, és a távolság vagy összekovácsolja őket, vagy még inkább eltávolodnak. Végül utóbbi történt, ami egyiküket sem lepte meg, és nem sokkal a forgatások után külön is költöztek a zeneszerzővel – akinek azóta szintén új párja lett.

Szabó Simon már elvált apaként érkezett a Farm VIP-be. Mint mondja, ott még nem tartanak, hogy volt felesége és Balogh Edina megismerkedjenek, ő viszont már találkozott Som Krisztánnal. Hozzátette, örülnének, ha idővel mindenki jóban lenne mindenkivel, ám úgy véli, ezt nem lehet erőltetni.

A párnak két-két gyereke született az előző házasságukból. Külön-külön már meg is ismerkedtek egymás fiaival és lányaival, akikkel jól kijönnek, a gyerekek viszont egyelőre még nem találkoztak. Mint mondják, idézőjelesen két újabb gyereket is kaptak egymással a sajátjaik mellé, közös babát viszont már nem terveznek.

Szerintem a mai világban két gyermeket is óriási dolog felnevelni, nemhogy négyet vagy ötöt. Én racionálisan állok ehhez a kérdéshez, és őszintén szólva, nem szeretnék még egy gyereket. Persze ha előbb találkozunk, örültünk volna egy közös babának, de nekünk a mostból kell kihozni a legjobbat. Olyan jó, hogy már nagyobbacskák a gyerekek, hogy picit több szabadidőnk van, és tudunk mellettük egymásra is koncentrálni

– magyarázta a színésznő, mire Szabó Simon hozzátette: ideális helyzetben vannak, ugyanis mindkettejüknek egy-egy fia és egy-egy lánya van.

Mi őket szeretnénk egészségben, tisztességben felnevelni. Plusz nem gondolom, hogy nekem 45 évesen újra kispapának kellene lennem. Olyan életszakaszban találkoztunk Edinával, amikor ez már egyikünknél sem téma

– fogalmazott a színész.

A beszélgetés során a házasság is szóba került. Mint mondták, hosszútávra terveznek, ám annyira szoros és elmélyült a kapcsolatuk, hogy nem érzik sem a közös gyerek, sem a papír fontosságát – nem zárkóznak el viszont attól, hogy egy napon hivatalosan is összekössék majd az életüket.

Kapcsolódó
21 évvel fiatalabb modellel jött össze Balogh Edina volt férje, Som Krisztián
Csonka Rebeka a 2019-es Magyarország Szépe versenyen lett harmadik helyezett.
STORY

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik