Szórakozás

Betartotta a diákjainak 1978-ban tett ígéretét az amerikai tanár

Közel száz volt diákját látta vendégül házának kertjében egy nyugdíjba vonult középiskolai tanár, hogy betartsa ígéretét, amit hosszú évtizedekkel ezelőtt, huszonkét évesen tett.

Patrick Moriarty 22 éves volt, amikor 1978-ban tanítani kezdett a New York államban fekvő Webster középiskolájában. Amikor a napfogyatkozás került terítékre a tanrendben, a fiatal tanár mindig elmondta, hogy a következő teljes napfogyatkozás, ami az Egyesült Államok területéről is jól látható, 2024. április 8-án következik be, és megígérte, hogy ebből az alkalomból kerti partit tart majd a diákoknak – írja a Guardian című brit lap.

Moriarty tizenhat éven át minden osztályának ígéretet tett a közös napfogyatkozás-nézésről. Azt mondta a diákoknak, hogy a helyi újságban fogja majd meghirdetni a partit, ám 2022-ben úgy döntött, célszerűbb, ha mégis inkább az interneten kezd el szervezkedni. Létrehozott egy Facebook-eseményt és próbált minél több volt diákjával kapcsolatba lépni.

A nyugdíjas tanár izgatottan készült a nagy eseményre, százharminc napfogyatkozásbiztos szemüveget rendelt, és ugyanennyi ember számára készült inni-, és harapnivalóval. Hétfőn mintegy száz volt diák jelent meg a 68 éves Moriarty rochesteri kertjében, közöttük olyanok, akik az Egyesült Államok legtávolabbi szegleteiből érkeztek.

A vendégek pezsgőt kortyolgattak és nap alakú süteményeket ettek, Moriarty pedig egy rövid időre ismét tanárrá vált és tartott egy tömör előadást a napfogyatkozásról, ami után mindenki lélegzetvisszafojtva nézte a jelenséget.

„Mindenki szeret elismerést kapni a munkájával kapcsolatban. Lenyűgöző, hogy én ezt ilyen formában kaphattam meg” – nyilatkozta könnyeivel küzdve Moriarty.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik