Szórakozás

Egy Vakrandi című tévéműsorban találkoztak 35 éve, és azóta is boldog házasságban élnek

Sue és Alex Tatham nem is sejtették, mennyire meg fog változni az életük, amikor 1988-ban egy londoni stúdióban először meglátták egymást.

A Nagy-Britanniában élő Sue és Alex Tatham több mint három évtizede alkotnak egy párt. Az ötvenes éveik végén járó Tathamék még mindig boldog házasságban élnek, és a kapcsolatuk alatt két közös gyermekük is született – akik azóta már felnőttek.

A házaspár története azonban nem csupán a kapcsolatuk hossza miatt számít különlegesnek, hanem azért is, mert Sue és Alex egy Blind Date (magyarul Vakrandi) című társkereső műsor versenyzőiként találkoztak életükben először egy londoni tévéstúdióban még 1988-ban. Ráadásul nem is akárhogyan, hiszen a műsor szabályai értelmében Alexnek úgy kellett választania a szívéért versenybe szálló három jelölt közül, hogy előtte nem láthatta egyik potenciális barátnőjét sem.

„Még ma is romantikusak vagyunk” – osztották meg hosszú kapcsolatuk titkát a brit Metro című lappal. Pár évvel ezelőtt, a 30. házassági évfordulójuk alkalmával például egy elegáns londoni étteremben ünnepeltek, majd a Rómeó és Júlia balettváltozatát is megnézték a Royal Opera House előadásában.

Az egy mesés este volt, amikor Sue és én a 30 éves csodálatos házasságunkat ünnepeltük azzal, hogy egy csomó olyan dolgot csináltunk, amiket a leginkább szeretünk. Az este az egyik legjobb balettelőadás megtekintésében csúcsosodott ki, amit valaha láttunk. De szerencsére a mi szerelmünk története jobban végződik, mint Rómeóé és Júliáé. Mi még mindig szerelmesek vagyunk

– mesélte a boldog férj, aki valószínűleg élete legfontosabb döntésének tartja, hogy három és fél évtizeddel ezelőtt a három jelölt közül 2-es számú, Walsall-ból származó Sue-t, és nem a middlesexi Lynne-t és az essex-i Kate-et választotta.

„Ott volt a bájos Sue, aki egyszerűen gyönyörűen nézett ki” – lelkendezett Alex, felidézve a pillanatot, amikor először találkozott a tekintetük. Felesége pedig így emlékezett vissza: „A lábaim remegtek. (…) És csak arra tudtam gondolni, hogy remélem, magasabb lesz nálam” – mesélte a férjénél jó 20 centiméterrel  alacsonyabb Sue.

Majd az első reakcióm az volt, hogy ez »ki van pipálva«, elég vicces volt, és élvezte a válaszaimat – így tudtam, hogy jól fogjuk érezni magunkat

– folytatta a feleség.

A párost a stúdióból egyenesen Írországba vitték egy romantikus útra, hogy jobban megismerkedhessenek egymással. Ez az út pedig olyan jól sikerült, hogy hiába éltek viszonylag távol egymástól – Sue Birmingham mellett, míg Alex Londonban –, úgy döntöttek megpróbálnak közös jövőt kialakítani maguknak, de az első két évben, Sue fővárosban költözése előtt még távkapcsolatban kellett élniük.

Mivel ők voltak a Blind Date történetének első párosa, akik aztán össze is házasodtak, ezért az 1991-ben megrendezett esküvőjük is a kamerák kereszttüzében zajlott. A műsor különkiadását 17 millió néző követte.

Három évtizeddel később Alexnek és Sue-nak két közös gyermeke van, a 29 éves Emily és a 27 éves Charlie, akik idén mindketten oltár elé lépnek.

Nagyon kevés ember mondhatja el a gyermekeinek, hogy ez volt az a pillanat, amikor anyu megpillantotta aput

– mondta a házaspár, akiknek a megismerkedését a YouTube-on is meg lehet tekinteni.

És akik a gyermekek kirepülése után most „izgatottan tervezik” közös életük hátralevő részét. „A legfontosabb dolog, hogy 32 év boldog házasság után vigyázzunk egymásra, és élvezzük, amit az élet hoz nekünk” – mondta Alex a brit bulvárlapnak.

A végtelenül cuki házaspár tagjai egyébként a Meet Cutes NYC nevű, elsősorban New York utcáin leszólított párok történetét bemutató TikTok-oldal egyik londoni különkiadásként megosztott videójában is elmesélték megismerkedésük végtelenül cuki történetét.

@meetcutesnyc Contestant #2 #meetcutes #howcouplesmeet #london #blinddate #streetinterview #foryou #foryoupage #fyp ♬ original sound - Meet Cutes NYC

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik