Szórakozás

„Kiskorom óta csodálom az embert, olyan szépek vagyunk” – Kármán Odett aktfotózással szeretne foglalkozni a ruhatervezés mellett

Katona László / RTL
Katona László / RTL
Azt mondja, kedvesét, Kamarás Norbit tekinti a múzsájának.

Kármán Odett volt a Három Igazság című YouTube-műsor legutóbb megjelent epizódjának vendége. Az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője egy saját tervezésű szettben érkezett meg a stúdióba, ahol elárulta, hogy gyerekkora óta szeretett volna ruhatervezéssel foglalkozni, hatalmas vágya viszont az is, hogy aktfotósként próbálja ki magát.

Amikor a műsort vezető Palik László a meglepettségének adott hangot a két igencsak eltérő érdeklődési kör hallatán, Kármán a következőket felelte:

Ez tükröz engem, mert én ilyen nagyon végletes vagyok, vagy ilyen, vagy olyan. Lehet igen, hogy kiélem magam a ruhatervezésben, a gyönyörű ruhákban, aztán ha elfáradtam, akkor menjünk, fotózzunk egy kis semmit! Ami csak a test. Egyébként én nagyon szeretem az embert, mint az emberi testet, legyen az bármilyen. Kiskorom óta én az embert csodálom. Hát olyan szépek vagyunk. Nekem annyira tetszik az emberi test, és azt művészien megmutatni… az gyönyörű.

Az influenszer hozzátette, úgy véli, nincs korlátja annak, milyen alakról lehet szép aktfotót készíteni. Saját bevallása szerint konkrét ideálja sincs, gyakran megesik viszont vele, hogy amikor a párjával, Kamarás Norbival sétálnak, felhívja utóbbi figyelmét arra, mennyire felkeltette valaki az érdeklődését ilyen szempontból.

A műsorvezetők érdeklődésére Kármán azt is elárulta, hogy Kamarást a múzsájának tartja.

Mindig ránézek és mondom, hogy de gyönyörű vagy. És nem érti, miért mondom, utána már így elbízza magát és játssza az eszét, de nekem Norbi gyönyörű, úgy ahogy van

– jelentette ki.

A teljes adást ide kattintva lehet meghallgatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik