Tavaly decemberben köszönt el a Balázsék című rádióműsorból Vadon Jani, egy kis ideig Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri harmadik kolléga nélkül maradtak. Később csatlakozott hozzájuk Ráskó Eszter.
Vadon azóta eltűnt a bulvármédia szeme elől, várakról szóló saját műsorát forgatja azóta. Most a Blikknek elárulta, hogyan telnek a napjai, mióta nem rádiózik.
Két órával kelek később, mint amikor rádióztam, de így is el szoktam csípni a Balázsék végét, ha a feleségem hallgatja őket. Időnként azért magamtól is belehallgatok. Egyáltalán nem hiányzik, de azért mégis csak tizenöt évet töltöttem velük. Nekem bőven elég volt ennyi, de nekik a legjobbakat kívánom és azt, hogy amennyi évig még akarják, addig tudják csinálni.
Vadon azt mondja, a várakról szóló műsornak már a szlovák verzióját is forgatják, ahol ő a háttérben tevékenykedik:
Igazából valahol mindig ott voltam a háttérben is, ez sem idegen tőlem, sőt az mondanám, hogy jobban szeretem, mintha reflektorfényben lennék. Nem túl előnyös a profilom.