Szórakozás

Nem fér már a volán mögé, de még nagyobb melleket szeretne

Kevés olyan orvos van a világon, aki vállalja ezt.

Több mint 30 millió forintnyi összeget költött már többféle szépészeti beavatkozásra Amber May, köztük öt mellműtétre. Hatalmas, 80D-s keblei már két téglának megfelelő súllyal rendelkeznek. De nem akar itt megállni, még akkor sem, ha a cipőfűző bekötése ugyanúgy nehézséget okoz neki, mint beülni a kocsija volánja mögé.

Minderre elvileg van elég tőkéje a brit nőnek az OnlyFansen szerzett bevételeiből.

A legtöbb rajongóm és követőm szereti a melleimet.

– idézi a Mirror. A saját bevallása szerint a mellműtétek mellett brazil fenékemeléseken, arcfeltöltéseken, fogászati ​​beavatkozásokon és két orrműtéten átesett nő úgy akar kinézni, mint egy élő Barbie.

A műtétek miatt sok troll céltáblájára felkerült, gyakran kap tőlük negatív kommentet, hogy „túl messzire ment”, „mindjárt szétrobbannak a mellei”, de próbál velük nem foglalkozni.

Mióta nagyobb lettem, több pénzt csinálok.

Ráadásul, a rajongói mellett, ő is jobban szereti így magát.

@ambermaayy #fyp #bimbo #fakebody #viral ♬ big weenie - ❁ཻུ۪۪♡ ͎. 。˚ °

Szeretem a mű megjelenésemet, mindent, ami rózsaszín és növelni magam.

Nem is könnyű sebészt találnia a következő operációra. Ehhez egészen Belgiumig kell utaznia és 30 ezer fontot (közel 14 millió forintot) fizetnie. Elvileg az idén sor kerül a beavatkozásra.

A melleim korlátoznak bizonyos dolgokban, mint például az edzésben, a cipőfűzőm bekötésében. Nehezen találok megfelelő ruhákat is. Még egy nagyobb autót is kellett vennem, hogy elférjek benne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik