Szórakozás

Házasság első látásra: János számon kérte Kornéliát az oltárnál tanúsított viselkedése miatt

TV2
TV2
Kisebb vita alakult ki köztük az autóban, miközben a nászútjukra igyekeztek.

Kornélia és János a Házasság első látásra csütörtök esti adásában találták szembe magukat az oltár előtt, ám frigyük nem indult zökkenőmentesen. Amikor az igenhez érkeztek, Kornélia többször is kitekintett a násznépre, mintegy visszaigazolást várva tőlük. Ez több vendég szerint is megalázó volt a férjére nézve, utóbbi pedig a pénteki részben, az autóban ülve fejtette ki újdonsült feleségének, hogy mennyire megbántotta őt a viselkedésével.

Fordított esetben ez neked hogy esett volna?

– kérdezte János, mire Kornélia azt felelte, biztos nagyon kellemetlen lehetett neki, ami az oltárnál történt, de nem gondolta, hogy ennyire rosszul fog majd neki esni.

Igazából úgy voltam vele, hogy utána majd úgyis elmondom, hogy ez nem szándékos volt. Ne rossz néven vedd, hanem ez egy poén volt

– fogalmazott a feleség, mire János később azt mondta a kameráknak, hogy amíg ő férfiként nem alázza meg Kornéliát, mint nőt, addig elvárja, hogy vele „ne vicceskedjen”.

A friss házasok között egy kisebb vita is kialakult az autóban, miután szóba került, hogy a lagzit követően János közölte a nyakában lógó érme háttere iránt érdeklődő Kornéliával, hogy akkor mesél róla, ha kap a feleségétől egy csókot. Utóbbi erre nem volt nyitott, sőt, jelezte, hogy zsarolásnak érezte a férje ezen lépését.

Kornélia egyébként még a lagzin rákérdezett Jánosnál, hogy nem írt-e rá pár hete Facebookon, mert nagyon ismerősnek tűnik neki. Utóbbi kezdetben tagadta, hogy így tett volna, ám a feleség gyanúja később bizonyítást nyert, miután visszanézte a csetelőzményeit.

Kapcsolódó
Házasság első látásra: Kornélia nem tévedett, amikor azt hitte, újdonsült férje ráírt már korábban
János később elismerte a násznép előtt, hogy valóban bepróbálkozott már újdonsült feleségénél, utóbbi viszont akkor válaszra sem méltatta az üzenetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik