Fede Álvarez, a Vaksötét rendezője Alien-filmet rendez, ami augusztus 16-án már az amerikai mozikba kerül. Ennek apropóján megérkezett az Alien: Romulus első kedvcsináló előzetese is.
Mint azt januárban már megírtuk, a franchise-ok mai átlagos bővülési tempóját tekintve egészen sokáig, hét évig kellett kibírniuk az Alien-rajongóknak xenomorfok nélkül, Ridley Scott Covenantja ugyanis nemcsak fanyalgást hozott, de azt is, hogy nem folytatták a sztorit. Tőle a Gonosz halottat és a Vaksötétet jegyző Fede Alvarez vette át a stafétát, a Romulusról pedig kiderült, hogy kicsit más vizekre evez, viszonylag különálló történet lesz új szereplőkkel, Ellen Ripley nélkül, amely az első és a második film közt játszódik.
A Budapesten is forgatott film körüli titkolózás óriási, a cselekményéről csupán néhány mondatot tettek közzé, amely szerint egy távoli kolónián élő fiatalok fognak megküzdeni a bestiával.