Szórakozás

Gombos Edina elmondta, szerinte miben rejlik a hosszú, harmonikus házasság sikere

TV2
Gombos Edina és férje, Alberto 2010-ben.
TV2
Gombos Edina és férje, Alberto 2010-ben.
Ő 20 évvel ezelőtt ismerte meg a férjét, azóta együtt vannak.

Gombos Edina 2004 februárjában találkozott a kubai származású Albertóval, akivel még az év decemberében össze is házasodtak. Két gyerekük született, Miranda 2008-ban, Matteó pedig 2015-ben. A család közel tíz évvel ezelőtt Floridába költözött. A TV2 egykori műsorvezetője Itt van Amerika! címmel készít videókat az életükről. A legutóbbi részben Gombos majd’ két évtizede tartó házasságukról beszélt.

„Nagyon köszönjük azoknak, akik emlékeztek arra, hogy húsz éve ismerkedtünk meg Albertóval Kubában, és köszöntöttek bennünket ezen az évfordulón, illetve megkérdezték, szerintünk mi a titka a harmonikus, hosszú házasságnak, kapcsolatnak” – idézi a story.hu a műsorvezetőt.

Ahogy telnek az évek, egyre türelmesebbnek kell lenni, hiszen előjönnek olyan dolgok, amelyek korábban nem tűntek idegesítőnek, de ahogy öregszik az ember, jönnek elő a rigolyák. Nőknél a változókorhoz közeledve, a hangulatingadozásokat is nehéz azért kezelni, szóval végtelen türelem kell, de azon túl én meg azt gondolom, kell egy természetes vonzódás is, hogy működjön a kémia két ember között

– fogalmazott Gombos Edina, majd így folytatta:

Nem kell, hogy egy habitus, egy karakter legyünk, mi nem is vagyunk egyformák, sőt, nagyon különbözőek vagyunk. És nem is szeretném azt mondani, hogy a mi kapcsolatunk ideális, de ki kell tudni egészíteni egymást és kihozni a másikból a legjobbat. A közös célok is fontosak.

Kapcsolódó
Gombos Edina tévés karrierje első és utolsó fotójával nosztalgiázott
2015-ben szerepelt utoljára a tévéképernyőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik