Szórakozás

Gombos Edina tévés karrierje első és utolsó fotójával nosztalgiázott

TV2
Gombos Edina 2012-ben, a Mokka egyik adásában.
TV2
Gombos Edina 2012-ben, a Mokka egyik adásában.
2015-ben szerepelt utoljára a tévéképernyőn.

Gombos Edinát annak idején a TV2 Aktív című műsorában ismerhette meg az ország: innen is ment kilenc évvel ezelőtt szülési szabadságra, az élet pedig úgy hozta, hogy azóta sem tért vissza a tévéképernyőkre. Férjével és a gyerekeikkel hosszú ideje az Egyesült Államokban élnek.

Az egykori műsorvezető nemrég az Instagram-oldalán nosztalgiázott tévés karrierjének utolsó és első fotójával.

Ez volt az utolsó tévés szereplésem. Érzékeny búcsút vettem a kollégáktól, nézőktől. Két évtizednyi médiában töltött munkát zártam le ezen a napon. A felsőmön tudattam mindenkivel, hogy egy kisfiút rejt a pocakom, aki hat héttel később meg is született. A fejemben rengeteg gondolat kavargott ebben a pillanatban, ott volt közöttük az is, vajon visszatérek-e még ebbe a stúdióba. Mást hozott az élet, és ennek már kilenc éve

– fogalmazott a képek mellett Gombos, akiről legutóbb tavaly szeptemberben írtunk, amikor az amerikai oktatással kapcsolatos tapasztalatairól mesélt.

Az egykori tévéssel 2020-ban interjúnk is készült, a beszélgetést alább lehet elolvasni.

Kapcsolódó
Gombos Edina: Már nem mások mondják meg, mit tegyek a kirakatba
Több év kihagyás után újra adott interjút Gombos Edina, aki öt éve kiköltözött családjával Floridába. Azóta YouTube-karrierbe kezdett, ezzel kapcsolatban is kérdeztük az egykori műsorvezetőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik