Szórakozás

Aki nem simogatta a celebeket – droggal és alkohollal kikövezett út vezetett Wendy Williams demenciájáig

Johnny Nunez / WireImage
Johnny Nunez / WireImage
Már felügyelet alatt éli az életét Wendy Williams, aki több mint egy évtizeden át vezetett talkshow-t az amerikai tévés piacon: legnagyobb konkurenciája volt Ellen DeGeneres hasonló műsorának, de merőben különbözött annak szellemiségétől. Szókimondó volt, még Whitney Houston is megütötte volna egy kellemetlen interjú után. Mit tudni Williamsről és egészségügyi problémáiról?

Afáziával és előrehaladott frontotemporális demenciával diagnosztizálták Wendy Williams amerikai tévést. Hasonló diagnózist kapott Bruce Willis néhány éve, akinek azóta a filmezéssel is fel kellett hagynia. Williams hosszú évekig talkshow-t vezetett az amerikai tévés piacon. Két éve, egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett 13 évadon át sugárzott műsorának gyártásától – egy ideje pedig végleg háttérbe vonult minden munkájától.

Az egykori műsorvezetőnek már bíróság által kinevezett, törvényes gyámja is van, aki felügyeli a pénzét és az egészségét.

Mit érdemes tudni Wendy Williams karrierjén azon felül, hogy a TikTokon gyakorta találkozhat bárki az arcával mémek formájában?

Akit majdnem megvert Whitney Houston

2008 júliusában indult el a The Wendy Williams Show a Foxon, komoly vetélytársa is lett Ellen DeGeneres hasonló stílusú talkshow-jának. Williams mindig is ilyen műsorra vágyott, egészen gyerekkora óta: kezdetben bátyja baseball-meccsein volt bemondó még a hetvenes években, majd egy bostoni egyetemen tanulta ki a tévés műsorvezetői szakmát. A diploma után rádiósként helyezkedett el; túl sok időt egy munkahelyen sem töltött el – ennek talán köze lehetett gyerekkorától fennálló hiperaktivitásához, valamint a kokainfüggőséghez, amely a nyolcvanas-kilencvenes években utolérte.

Bruce Glikas / FilmMagic

A kilencvenes évek végén a rapszcénán belül lett ismert a neve, mert egyik rádiós helyén elindított egy pletykarovatot; abban az amerikai bulvárlapok legérdekesebb híreiről számolt be, illetve párkapcsolati tanácsokat is osztogatott a tinédzser lányoknak. A neve egészen ismert lett attól a pillanattól, mikor egy meg nem nevezett rapper homoszexualitását kezdte kitárgyalni a műsorában: mellette pletykákat is gyártott arról, hogy egynél több rapper is „bujkál” ilyen formában – célzott többek közt Tupac Shakurra. Egy oxfordi kutatás szerint például a hiphop műfajban jelenlévő homofóbiát erőteljesen növelték Williams rádiós kijelentései.

Egy idő után már bulvár híroldala is lett, ahol lesifotók, ilyen-olyan pletykák késztették kattintásra az olvasóközönséget. Egészen 2008-ig a rádiós szakmában dolgozott, műsorairól a New York Times is rendre beszámolt, leginkább polgárpukkasztó mivoltuk miatt. Williams volt az a műsorvezető, aki bármilyen megalapozatlan állítást tényként közölt a műsoraiban: melegnek titulálta P. Diddyt és Whitney Houstont is. 2003-ban például készített egy interjút Houstonnal, amiben az énekesnőt a házasságáról, plasztikai műtétekről is kérdezte, csupa olyan bensőséges témáról, amiről érthetően nem kívánt beszélni.

Houston később azt mondta, ha fiatalabb korában interjúztatja meg ilyen formában Williams, bizonyosan nekiment volna.

Beköltözés az amerikai háztartásokba

A rádiós-műsorvezető pimaszsága kétségtelenül vonzotta a televíziós műsorszerkesztőket. 2008-ban Williams kapott egy tévés ajánlatot: elkészíthette saját talkshow-jának próbaadását, amely nagy hatást gyakorolhatott később a magyar, napközben vetített beszélgetős műsorokra is, hiszen azokkal újfajta közönséget lehetett megnyerni (az USA-ban 18 és 54 év közti nőket). Naponta 2,4 millió nézőt tudott képernyő elé ültetni Williams műsora, ezzel alaposan szorongatni kezdte DeGeneres talkshow-ját, ahol inkább a celebek simogatása zajlott éveken át. Persze Williams elé sem úgy járultak a hírességek, mint a bíróságra, de ő inkább az átlagos tévénéző/médiafogyasztó fejével gondolkodott interjúk közben, s nem félt a legmélyebb magánéleti kérdésekre rátapintani. Emiatt a műsor is megtartotta ezt a nyers, őszinte formátumot hosszú évekig.

Rahav Segev / WireImage

2009-re a nagyvárosok után már országosan is elindult Amerikában a talkshow, és hamar nyilvánvaló lett, hogy Williams médiaszereplőként azért nagyon érdekes, mert minden olyat kimond, amit mások nem mernek.

A hírességek élete olyasmi, amivel az emberek a saját, hétköznapi gondjaikról elterelik a figyelmüket.

– foglalta össze munkásságát egyszer. Noha Williams tévés közönsége hálás és kevésbé ítélkező a műsorvezetővel szemben, az online tér egyre komolyabb begyűrűzésével Williamsből egyfelől hamar mém vált: egy alkalommal Dua Lipa nevét Dula Peepnek ejtette például, másrészt alapvető moralizálás indult arról, hogy az „átlagos kommentelő attitűdjével” mennyire mozdította előre az amerikai társadalom fejlődését.

Rettenetesen ellentmondásos volt a médiában mutatott tevékenysége:

  • kigúnyolta a meleg férfiakat, akik szoknyát vagy tűsarkút viselnek;
  • Joaquin Phoenix nyúlszáján viccelődött élő adásban;
  • Meghan Markle-ről úgy nyilatkozott, szerinte „tudatosan házasodott be a brit királyi családba”;
  • Caitlyn Jennert a nemváltó műtétje után is azzal vádolta, továbbra is férfi maradt;
  • a gyámság alatt lévő Britney Spearsbe is bele-belerúgott több alkalommal.

Gyerekkora óta érték csapások

„Az életem egy nagy szopás volt 21 előtt” – nyilatkozta korábban Williams. Többször mesélt arról – saját stand up-estjein is –, hogy fiatalkorában testképzavarral küzdött, és a családi közeg sem jelentett menedéket. Félt attól, hogy szülei szégyellni fogják gömbölyded testalkata miatt, így már első osztályos korában diétába fogott.

Felnőttként sem lett sikeresebb a magánélete: többször is férjhez ment, első házassága öt hónapig tartott, a második, Kevin Hunterrel kötött frigye ennél hosszabb életű volt – ám nem problémamentes. Mikor úgy döntöttek, családot alapítanak, nem ment minden gördülékenyen, a műsorvezető többször elvetélt, visszaemlékezése szerint „foggal-körömmel” küzdött azért, hogy anya lehessen. Két vetélés már öt hónap után történt, végül egészséges babát is kihordott – fia, Kevin Jr. ma már 23 éves. Williams szívesen szült volna még, de nem merte kockára tenni még egyszer a lelkét egy esetleges újbóli vetéléssel. Egy csúnya megcsalás után ért véget második házassága.

Tíz éven keresztül volt kokainfüggő, 30 évesen hagyott fel a szerhasználattal, de a fia, Kevin Jr. is belecsúszott a tiltott szerek világába, két éven át dizájnerdrogokkal kísérletezett tinédzserként.

Michael Tran / FilmMagic

Williams tévés karrierjének utolsó évei is nehezek voltak: 2020-ban leállították a talkshow-ját a Covid-járvány miatt, később a lakásából forgatta a show-t, videóinterjúkat tető alá hozva. Bár később visszatért egy 12. évaddal, nem produkált erős számokat, így a 13. szezon volt az utolsó, amikor Williams házigazda lehetett. Ráadásul az sem mindig, mert szervezete megsínylett egy koronavírus-fertőzést és kiderült, hogy súlyos pajzsmirigy-betegsége van. Az egyik adásban összerogyott mindenki nagy rémületére – egyértelművé vált, hogy Williams többé nem alkalmas a műsorvezetésre. Több alkalommal celebek vették át szerepét, így történt, hogy Jerry Springer és a szitkomokból ismert Leah Remini is helyettesítették őt.

2024 januárjában dokumentumfilm jelent meg életéről Where Is Wendy Williams? (Hová tűnt Wendy Williams?) címmel. Ebből derült ki, hogy tévés munkássága végéhez közeledve egyre több nehézséggel kellett megküzdenie, így a mértéktelen alkoholfogyasztással és egyre súlyosbodó pajzsmirigygondokkal, amelyekről közvetlen kollégái is tudtak. Februárban hivatalos közleményt adott ki a tévés egészségügyi gondozócsapata arról, hogy Williamset afáziával és demenciával diagnosztizálták, és nagyjából épp olyan állapot állt be nála, mint Bruce Willisnél.

Szeretném elmondani, hogy óriási hálával tartozom a szeretetért és azon kedves szavakért, amiket azután kaptam, hogy megosztottuk a diagnózisaimat. Hadd mondjam azt, hogy hú! Elsöprő volt a válaszreakciótok. A velem megosztott üzenetek megérintettek, emlékeztetve az egység erejére és az együttérzés szükségességére

– nyilatkozta később egy újságnak.

Fia szerint anyja drogfüggősége és alkoholizmusa vezetett idáig, ezt pedig az orvosok is alátámasztották: „Lényegében elmondták, hogy annyit ivott, hogy az kihatott a gondolkodására és az agyműködésére. Az alkohol okozta a demenciát.”

Williams jelenleg felügyelet alatt éli az életét, 2023 áprilisa óta egy olyan intézményben tartózkodik, ahol kognitív problémákkal foglalkoznak. A családja azt állítja, nem tudják, merre van a létesítmény, sőt még csak kapcsolatba sem tudnak lépni Williamsszel – kizárólag az egykori műsorvezető kereshetné őket, már ha egyáltalán szeretne velük beszélni.

A talkshow-n kívül Williams stand up-esteket készített, szerepelt filmekben, írt könyvet és Broadway-darabban is láthatta a közönség. Ám leginkább azért fog rá emlékezni az amerikai tévéműsorokat fogyasztó közönség, mert Wendy Williams volt az, aki nem simogatta a celebeket, helyette pont azokat kérdezte meg tőlük, amiket bárki feltett volna a kanapén ülve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik