Szórakozás

Fresh Andi: A biológiai órám 25 és 28 év között csörömpölt, hogy jó lenne gyerek – most már nem lenne felelősségteljes döntés

24.hu
24.hu
Azt mondja, a kemoterápia után három évig nem is javasolt a gyerekvállalás.

Fresh Andit a Blikk szólaltatta meg, aki beszélt fiatalkoráról, mikor a Fresh együttes tagjaként Gyulai Vikivel átbulizták a kétezres éveket.

Bár mindenkinek ilyen fiatal évei lennének, mint nekünk volt! Nagyon szerencsések vagyunk, mert nincs hiányérzetünk. Ez az oka, hogy Viki kiegyensúlyozott anyuka és én is teljesen kiegyensúlyozott életet élek. Mert nem azon pörög az agyunk, hogy mi maradt ki az életünkből. Mert annyit buliztunk, amennyit más ember akkor sem, ha két élete van.

A barátságuk 2016 környékén megszakadt, de az énekesnő úgy hiszi, nem örökre: „Másfelé vitt minket az élet, de biztos vagyok benne, ha most találkoznánk az utcán, röhögve üdvözölnénk és átölelnénk egymást.”

Szóba került az anyaság is, Fresh Andi nem vállalt gyereket, most, 42 évesen pedig már nem tervezi:

Isten ments! Az én biológiai órám 25 és 28 év között csörömpölt, hogy jó lenne egy gyerek, de akkor nem úgy hozta az élet. Aztán 16 év barátság után összejöttünk a férjemmel, és csak a mának éltünk. Egy beszélgetésen felmerült ugyan a gyerekkérdés, de neki már van két felnőtt gyereke, és nem várhatom el, hogy otthon üljön. Tudom, ha lenne gyerekünk, akkor is menne repülni, quadozni, motorozni, ide-oda. Én meg meghülyülnék, hogy miért nem mehetek. Aztán jött a betegség, és kemoterápia után három évig nem is javasolt a gyerekvállalás. Most meg már 42 éves vagyok, a férjem 54 múlt, nem lenne felelősségteljes döntés gyereket vállalnunk.

Azt mondja, kerek az életük: négy kutyájuk van, és nincs hiányérzetük sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik