Saját korábbi világrekordját megdöntve, túl van élete harmincnégyezredik Big Macjén az amerikai Don Gorske. A hetven éves férfi már több mint ötven éve minden nap eszik a McDonald’s leghíresebb szendvicséből, de közben azért igyekszik figyelni az egészségére is – írja a Guardian című brit lap.
Sokan gondolták, hogy mostanra rég halott leszek, ehelyett egyike vagyok azoknak, akik a leghosszabb időn keresztül tartanak egy Guinness-világrekordot, ami szerintem elég menő
– mondja Gorske, aki a legtöbb Big Macet ette világon.
Az idén hetven éves férfi azt mondja, ma is emlékszik a pillanatra, amikor először kóstolta meg a szendvicset: 1972 május 17-én történt és ő rögtön az első falat után úgy érezte, hogy nem is akar mást enni a hátralévő életében. Azóta megőrizte minden egyes Big Mac számláját és kartondobozát, így bizonyította világrekordját a Guinnesnek.
Gorske, aki nyugdíjazásáig börtönőrként dolgozott, még a felesége kezét is egy McDonald’s parkolójában kérte meg. Volt olyan időszak az életében, amikor minden nap elment egy Mekibe és kilenc Big Macet is megevett, de mára visszavett a tempóból és legfeljebb kér szendvicset eszik naponta.
Gorske mostanság heti kétszer megy el egy McDonald’s-ba, egy Big Macet megeszik frissen a többit hazaviszi és napi adagját megmelegít a mikróban. Manapság már csak a szendvicseket eszi meg, a sült krumplit kihagyja és minden nap lesétál közel tíz kilométert, hogy formában tartsa magát.
Don Gorske 1999-ben lett a Big Mac-evés világrekordere, majd 2011-ben lépte át a 25 ezres mérföldkövet. Tavaly összesen 728 Big Macket evett meg, így az év utolsó napján 34128-on állt a számlálója, és nem tervezi a leállást.
„Ha valamit megszeretek, amellett a végsőkig kitartok. Akik látnak Big Macet enni, gyakran mondják, hogy úgy nézek ki, mintha életemben először kóstolnám.”