Szórakozás

30 éve 10 milliárd forintnyi összeget nyert a lottón, azóta se hagyott fel az üveges munkájával

Azt mondja, csak így lehet józannak maradni.

A múlt héten valaki elvitte az ötöslottó történetének második legnagyobb nyereményét, 6,45 milliárd forintot. Sok lottónyertesnek ilyenkor az az első dolga, hogy felmond a munkahelyén, és olyan dolgokra kezd el költeni, amikre eddig nem volt lehetősége, és eredetileg úgy tűnt, soha nem is lesz.

Csaknem 30 éve már, hogy Mark Gardiner üzlettársával, Paul Maddisonnal is megnyerte az akkoriban indult brit National Lottery főnyereményét, 22.590.829 fontot, ami mai értékén valamivel több mint 10 milliárd forint.

Maddison azonnal kilépett a hastingsi üveges vállalkozásukból, Gardiner viszont maradt.

Talán izgultam, vagy csak féltem az ismeretlentől, mindenesetre azt gondoltam: tovább fogok dolgozni. Ragaszkodtam ahhoz, amit ismertem. Ez volt a biztonsági korlátom, és úgy voltam vele, majd idővel eldöntöm, mikor engedem el. Hetek, hónapok? Fogalmam sem volt

– nyilatkozta a Daily Mailnek.

Végül nem hónapok, évtizedek teltek el azóta, de még mindig a furgonjával jár, rajta a felirattal, Croft Glass – ami az a cég, amit négy évvel a lottónyeremény előtt alapítottak.

Sokan azt gondolják, azért, mert elverte a pénzt, és vissza kellett térnie a régi életéhez.

Való igaz, hogy több olyan dologra is költött, amire különben nem telt volna: van egy kastélya medencével, egy elég nívós autógyűjteménye, egy nyaralója Barbadoson és még egy jachtja is. De közben próbált észnél maradni, igaz, ha ki akar venni egy szabadnapot, nem tudja ebben meggátolni senki.

A szerencsejátékos cég korábban fel is kérte, hogy adjon tanácsot a későbbi nyerteseknek. De ez nem vált be, „túl őszinte” volt.

Azt kérdezték tőlem, szét fog esni a családom? Mire azt választoltam: valószínűleg.

Mark Gardiner (jobbra) és Paul Maddison

Sok lottónyertesnek tönkremegy a családi élete, pár hónap alatt elverik a vagyonukat, Gardiner szerint sok múlik azon, ki milyen élethelyzetben nyer.

Mindig azt mondom, hogy mielőtt nyertem volna, volt egy doboz problémám, de ez a doboz elég kicsi volt. A lottó lehetővé tette, hogy lerakjam ezt a problémás dobozt, de aztán jött valaki, és adott egy sokkal nagyobb dobozt.

A nyerés idején 32 éves volt, éppen a negyedik házasságát tervezte. A vállalkozásuk nem volt csődben, három embert is alkalmaztak, mindenkit kifizettek, de azért nem futott olyan jól a szekér. Ők is összeállítottak egy listát arról, mire költenének, ha nyernének: új ház, a folyószámlahitel kifizetése, egy új furgon. De ez csak 500 ezer fontot tett volna ki. Aztán nyertek.

Az egyik percben 11 fontom volt, a másikban 11 millió. Őszintén, megijedtem. Semmi sem tud erre felkészíteni. Megadatott, bumm, tessék. Mindent elsöprő volt.

A briteknél a nyertesnek vállalnia kell a nyilvánosságot, így szinte azonnal meg is jelentek a kuncsorgók. „A Croft Glassnál egy nap egy zsáknyi postát kaptunk.”

Felkeresték a volt feleségek, akik szerint részesedés illette meg őket, barátnők, akik azt állították ezután, hogy tőle van gyerekük.

Néhány lány megkérte a kezem, képeket mellékeltek, egy fonttal a borítékban, hogy visszahívhassam őket, amin jól szórakoztam.

Családtagok és olyanok is megkeresték, akik azt állították, Gardiner valami rosszat követett el ellenük. Soha nem ismerte biológiai szüleit, pár hónappal a lottó megnyerése előtt kereste fel az anyját, aki azzal utasította el, hogy sem most, sem mikor született, nem akart róla hallani. A nyeremény után anyja új férje csak felvette vele a kapcsolatot. Nem közvetlenül, hanem lapokon keresztül üzent, olyanokat nyilatkozott, hogy akkora az érdeklődés, ami feléjük irányul, hogy Gardinernek máshová kellene őket költöztetnie.

A férfi, hogy egy „védelmi kört” hozzon létre maga körül, a négy legjobb barátjának vett egy-egy házat 100 ezer fontért. Csakhogy aztán összevesztek vele.

Gardinernek, akinek a harmadik feleségétől és a negyediktől is van egy-egy lánya (egy 32 és egy 28 éves), most az ötödik feleségével él boldogan. Aki egyben gyerekkori szerelme és első neje is volt.

Húsz évvel a válásuk után találkoztak újra, mikor a férfi elment megjavítani Bridgett ablakait. Azóta a fiúk már 18 éves, és tíz éve házasok újra. „Bizonyos értelemben bocsánatot kell kérnem a többi nőtől, mert ők sosem voltak nekem valók, és bizonyos szempontból a velük eltöltött éveket azzal töltöttem, hogy visszataláljak hozzá.”

Üzlettársával, akivel megnyerte a lottót, szintén összevesztek, tulajdonképpen azóta nem beszéltek, mióta átvették a pénzt. Maddison vett egy hatalmas területen fekvő kastélyt Skócia mindentől távol eső részén. Állítólag minden egyes fillérje elfogyott, mikor tavaly 73 évesen meghalt.

Bár a magánéletét megtépázta a nyeremény, visszanézve nem sok mindent bán Gardiner.

Nem vennék házat a barátaimnak és valószínűleg ingatlanokba fektettem volna be, ahelyett, hogy a Craft Glass-szel folytatom.

Egy nagy álma maradt: hogy szerepelhessen a brit Celeb vagyok, ments ki innen!-ben, mert ezt még pénzen sem lehet megvenni.

Kapcsolódó
Akiket tönkretettek a lottómilliók
Öngyilkosság, drogfüggőség, börtön – a legnagyobb lottóvesztesek tragikus sorsa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik