Szórakozás

Görög Zita azt mondja, londoni nyaralásuk végén jött rá, hogy a gyerekeivel egy bekamerázott Airbnb-ben laktak

Katona László / RTL
Katona László / RTL
Úgy véli, a tulaj akkor buktatta le magát, amikor a lakás ellenőrzése nélkül adta vissza neki a foglalót.

A #Bochkor vasárnapi adásában Németh Kristóf, Csonka András, Szandi és Görög Zita voltak a műsor vendégei: az epizódból a megjelenése előtt a naphire.hu kapott meg egy részletet, melyben a modell arról beszélt, hogyan jött rá, hogy a londoni kiruccanásuk alatt egy bekamerázott Airbnb-apartmanban laktak a gyerekeivel.

Mint mondta, a szállásfoglalás előtt a tulajdonos váratlanul készpénzben kért tőle foglalót a helyszínen arra az esetre, ha kárt tennének a lakásban, holott erről a foglalási oldalon szó sem volt.

Ott álltam a három gyerekkel, csomagokkal és úgy voltam vele, hogy jó, akkor odaadom készpénzben, de lehet, hogy el fogom bukni. Kérdeztem, van-e erre egy szerződése, ami bizonyítja, hogy ő átvette ezt az összeget, de kicsit felháborodva közölte a hölgy, ha van nálam toll és papír, akkor írjam meg. Mindezt a ház előtt állva

idézte a portál Görög Zitát, akit aztán a távozás napján igencsak meglepett, hogy hiába várták a szobában a tulajdonost, utóbbi végül kapucsengőn szólt fel nekik, hogy menjenek le a holmijukkal, aztán visszaadja nekik a foglalót – a lakás bármiféle átvizsgálása nélkül.

Én csodálkoztam. Lementünk a gyerekekkel, oda adja a foglalót és akkor kérdeztem: jó, de honnan tudod, hogy nem történt semmi?

– emlékezett vissza a modell, aki a kérdésére nem kapott választ a tulajdonostól.

Kamera volt! Ah!

– konstatálta a történet hallatán Németh Kristóf, mire Görög Zita hozzátette, az eset után eldöntötte, hogy soha többé nem keres szállást az említett platformon, azóta viszont már tudja, hogyan érdemes nekiállni a kamerakeresésnek, ha idegen helyen száll meg az ember.

Van egy kütyü, kamera detektor a neve egy 15 centis botocska, amivel körbe tudsz járni a lakásban és jelez, ha valahol el van rejtve kamera

– mondta a portálnak a modell, aki szerint ma már konnektorokba, egy apró csavar helyére, vagy gyakorlatilag bárhová el lehet rejteni egy apró kamerát.

De nemcsak a brit fővárosban okoznak konfliktusokat az Airbnb-kben felszerelt biztonsági kamerák, hanem az Egyesült Államokban is, ahol egy vendég nemrégiben azért indított pert a cég és a korábbi szállásadója ellen is, mert utóbbi a biztonsági kamera felvételei segítségével lebuktatta a felesége előtt, hogy az utazása alatt hűtlen volt hozzá.

Rossz értékelést adott Airbnb-n egy hűtlenkedő férj – amire a házigazda azzal reagált, hogy lebuktatta a felesége előtt
Az amerikai férfi úgy érzi, hogy a szállásadója tönkretette a házasságát ezért őt, és a szállásközvetítő alkalmazást is beperelte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik