Szórakozás

Wendy Williams először adott ki nyilatkozatot azóta, hogy kiderült, afáziával és demenciával is küzd

Michael Tran / FilmMagic / Getty Images
Michael Tran / FilmMagic / Getty Images
Köszönetet mondott rajongóinak a támogatásukért, de személyes teret és békért is kért mindazoktól, akik a hogyléte felől érdeklődnek.

A minap a 24.hu is beszámolt arról, hogy Wendy Williams amerikai tévést elsődleges progresszív afáziával és frontotemporális demenciával diagnosztizálták – hasonló állapotokkal, mint néhány éve Bruce Willist is, aki felhagyott a színészettel, miképp William is a televíziózással.

A médiaszemélyiség most először adott ki nyilatkozatot azóta, hogy gondozói csapata megosztotta az egészségi állapotáról szóló híreket.

Szeretném elmondani, hogy óriási hálával tartozom a szeretetért és azon kedves szavakért, amiket azután kaptam, hogy megosztottuk a diagnózisaimat. Hadd mondjam azt, hogy hú! Elsöprő volt a válaszreakciótók. A velem megosztott üzenetek megérintettek, emlékeztetve az egység erejére és az együttérzés szükségességére

– olvasható Williams People-nek megküldött nyilatkozatában, melyben egyúttal arról is írt, hogy reméli, a története mások számára is segítség lehet, akik hozzá hasonló betegségekkel küzdenek. Hozzátette továbbá, hogy „miközben mélységesen hálás a rajongóktól kapott pozitivitásért és bátorításért, személyes térre és békére van szüksége ahhoz, hogy boldogulni tudjon”.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik