Szórakozás

Pély Barna elárulta, igent mondana-e a Megasztárban való újbóli zsűrizésre

tv2
tv2
Három évadban is szerepelt.

Újra lesz Megasztár a TV2-n, a tehetségkutató 12 év után tér vissza a csatornára. 40 millió forint, Los Angeles-i dalfelvétel és egy videoklip is jár majd a győztesnek. A zsűri összetételéről egyelőre még nincs információ.

A story.hu Pély Barnánál érdeklődött ebben az ügyben, aki a műsor első három évadában ítészi feladatokat látott el.

A Megasztár húsz évvel ezelőtt egy olyan műsor volt, ami műfajában egyedülállóvá tette a magyar kereskedelmi televíziózás történetében. Együtt drukkoltak családok a kedvenc énekeseiknek, és hétről hétre összegyűltek emiatt a tévéképernyő előtt. Amikor Caramelt először hallottam énekelni a saját dalát a cappella. Nem tudtam, de biztosan éreztem, hogy ő fog nyerni a második szériában. Most már kevésbé lennék egy-két versenyzővel kemény, és sokkal érthetőbben fogalmaznám meg a gondolataim, de ugyanaz lenne a lényege az üzenetemnek, mint akkoriban.

Azt mondja, ha érkezne felkérés, hogy újból zsűrizzen, nagy eséllyel rábólintana:

A Megasztár meghatározó része volt az életemnek, úgyhogy nagy valószínűséggel visszaülnék abba a székbe, ha felkérnének, és talán újra elhangozna számból a mondat, hogy: ez nem jött át!

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik