Szórakozás

Szász Júlia: Szerencsés ember vagyok

rtl
rtl
Hírt adott állapotáról a néhány hete színpadi balesetet elszenvedő színésznő.

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó néhány héttel ezelőtt szenvedtek színpadi balesetet a Nemzeti Színházban: november 10-én a Rómeó és Júlia előadása közben lezuhantak a díszlet egyik csaknem három méter magas eleméről, melynek következtében súlyos végtagsérüléseket szenvedtek, meg is operálták őket. A kórházat először Szász, majd Horváth is elhagyhatta néhány nap után, előbbi viszont a múlt héten ismét orvosi beavatkozásra szorult. Úgy tudni, egy kisebb mellkasi sérülés miatt került vissza a Semmelweis Egyetem klinikájára. Néhány napja pedig kiderült, Szász az otthonában lábadozik.

Most Instagram-poszttal jelentkezett a színésznő.

„Egyszerre szeretném szívből megköszönni a születésnapi köszöntéseket, illetve a RENGETEG – de tényleg rengeteg – jókívánságot, rám gondolást, támogatást, amelyben az elmúlt hetekben részesültem. Nagyon megható volt ez a sok szeretet, amit kaptam és kapok, a legnehezebb időszakon is segített átlendíteni. Erőt és hitet adott, amikor gyengének és kétségbeesettnek éreztem magam. Szóval köszönöm! És természetesen végtelenül hálás vagyok a csodálatos családomnak és a szerelmemnek is, akik nélkül biztosan nem ment volna, és akiket mindennél jobban szeretek. Nem tudom, honnan jött az a kifogyhatatlan erő, amivel tartottatok végig és fogtátok a kezem. Szerencsés ember vagyok. Nem állt szándékomban, mégis elég szentimentálisra sikerült ez a poszt – látszik, hogy nincs benne rutinom –, de ezt fontosnak tartottam megosztani veletek.”

Posztját azzal zárta:

Ja, és sokan kérdeztétek (tényleg): jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🌜 Júlia 🌛 (@dzzsulaja) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik