Szórakozás

Megnéztük a Light Art Museum fénykiállítását: önkínzó gép és az ország legnagyobb immerzív tere várt minket

24.hu
24.hu
Az alkotások között a fekete lyukaktól a szupernováig felfedezhetőek a fény különböző játékai. Az egyik térben például a fizikusoknak a különböző elméletein alapuló számításokat, képleteket használnak a művészek ahhoz, hogy a generatív vetítés létrejöjjön. A különböző fények mellett kiállításon van egy úgynevezett önkínzó gép, ami a lelket is megdolgozza.

Az egykori Hold utcai piactér ad helyet immár másfél éve a Light Art Museum Budapestnek.

Különleges múzeumban a kiállított alkotások lényegét az emberi szemmel érzékelhető elektormágneses sugárzás, vagyis a fény adja. A  magán múzeum Superluminal kiállításán a hatás garantált. Már a bejáratnál attraktív alkotás fogadja a látogatókat: Kepes György Izzó oszlopok című munkájának reprodukciója látható. A kenyérpirítók fűtőszálaiból inspirálódott kreációt először 1973-ban Bostonban láthatta a közönség.

Az épületben van az ország legnagyobb immerzív tere is: egy hatalmas Zeppelinben a fényjátékot kétezer négyzetméter vászonra vetítik ki. Nem csak a mérete miatt különleges: nagyon kevesen tudnak nem sík területre vetíteni, ez a forma a legnagyobb sztároknak is kihívás.

A jelenleg megtekinthető kiállítás több, mint 40 nemzetközileg jegyzett alkotó művein keresztül a fényt, mint fizikai és természeti jelenséget, a technológiai fejlődés indikátorát és szimbolikus jelentéstartalommal felruházott kulturális konstrukciót igyekszik bemutatni immerzív terekben, fényinstallációkon és vetítéseken keresztül.

A Light Art Museum Superluminal kiállítása 2024. május 20-ig tekinthető meg. Jegyek és nyitvatartás bővebben a múzeum honlapján.

Hirdetés

A videó a Light Art Museum megrendelésére készült.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik