Szórakozás

„Évek óta brutálisan, üvöltve horkolok” – Papp Gergő éjjelente oxigénmaszkkal alszik, hogy ki tudja magát pihenni

RTL
RTL
A műsorvezetőnek hosszú ideje húzódtak az alvásproblémái, a szerkezettel viszont már ki tudja pihenni magát.

A Reggeli mai adásában az alvás volt a fő téma, amivel kapcsolatban Papp Gergő is bejelentkezett a képernyőn egy rövid felvétellel. Mint mondta, évek óta voltak alvásproblémái, végül egy oxigénmaszk segített neki, amit azóta is mindig visel, ha esténként lepihen.

Évek óta brutálisan, üvöltve horkolok. Ezért kaptam ezt a kis berendezést, mutatom. Jól néz ki, nem? Kis porszívócsővel ellátott, úgynevezett szipop respirátor. Ezt így rá kell helyezni, gumizni az arcomra, és ilyen jó kis sebességgel lövelli be ilyenkor az oxigént

– mondta a műsorvezető, majd elmagyarázta, hogy a szerkezet azt idézi elő, hogy csukott szájjal aludjon, ne horkoljon, és közben megfelelő mennyiségű oxigént is kapjon, ami által pihentetőbben tud aludni.

Az az ára cserébe, hogy ez a nem túl szexi kis műanyag csövecske lóg az ember orráról. Nem a legvonzóbb és nem a legszexibb dolog, cserébe viszont viszonylag pihentető, regeneráló és frissítő az alvás

– tette hozzá.

Az említett adásrészletet ide kattintva lehet megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik