Szórakozás

A megerőltető beatboxolás szívkárosodást okozott Trap kapitánynak

Karancsi Rudolf / 24.hu
Karancsi Rudolf / 24.hu
Bár a szájdobolás mértékét kénytelen volt csökkenteni, jelenleg orvosi javaslatra egy új albumon dolgozik.

Molnár Tibinek, azaz Trap kapitánynak, a Tha Shudras frontemberének a beatboxolás, vagyis a szájdobolás az egyik védjegye, de mint arra tavaly fény derült: orvosi tanácsra abba kellett hagynia, egészségkárosító hatása miatt. Az énekes azóta jobban odafigyel magára, igyekszik kerülni a stresszt is, erről a Ripostnak beszélt. A lapnak azt is elárulta, nem hagyott fel teljes mértékben a szájdobolással.

Azóta csak és kizárólag loopstationnel vállalok beatbox megmozdulást. Ez egy olyan gép, ami beismétli azt, amit élőben felveszek rá. Hisz’, mint utólag kiderült, a túlterheltség és a stressz mellett túlnyomórészt a beatboxszal járó erős mellűri nyomások és szívet érintő rekeszmozdulatok eredményezték a problémámat

– mondta el Trap kapitány, aki múlt évben a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerepelt. A történtek óta jóval kevesebb fellépést vállal.

A felkéréseim harmadát vállalom el azóta, és csak arra mondok igent, ami inkább ad számomra, mintsem elvesz. Erre kell figyelnem sokkal jobban, hogy ezt felmerjem.

Molnár Tibi egyébként a kardiológusa tanácsára egy új lemez megírásába is belekezdett, jelenleg alkotói elvonuláson van.

A doki azt mondta, hogy írjak ki mindent magamból, és küldjek el mindenkit nyugodtan a…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik