Molnár Gusztáv egy évet töltött a komlói elvonón alkoholproblémái miatt. A Story magazin legfrissebb számában a színész arról beszél, hogy azzal, hogy elhagyta az intézményt, a felépülése nem ért véget. „Most tartok az utam legelején, amihez egy mankót kaptam a terápián, hogy újra járni tudjak, és ismét boldoguljak az életben” – mondta.
Bár bevallom, sokszor nem találom a helyemet a világban, hisz’ mégiscsak egy évet töltöttem a külvilágtól elzárva. Nagyon sokszor zavarnak az emberek, elveszettnek érzem magam, és szakmailag sem találom egyelőre a helyemet, de utóbbi abszolút tudatos döntés volt a részemről. Tudniillik igyekszem kerülni mindent, ami a régi életemhez köthető
– árulta el a lapnak Molnár, aki saját elmondása szerint nagyon megtörten került be az elvonóra. Pár hétnek el kellett telnie, hogy ne érezzel kilátástalannak az életét és értelmét lássa a gyógyulásnak.
Aztán a szakemberek segítségével egyre többet megtudtam a betegségemről, elkezdtem foglalkozni az alkoholizmus hatásaival, amivel egyre közelebb kerültem saját magamhoz is. Például ma már tudom, hogy az aktív szerhasználóknál kialakul egy úgynevezett anhedónia, azaz az öröm érzésére való képtelenség. Bár szörnyű ezzel szembesülni, de kiderült, hogy amíg nem áll helyre az idegrendszerem, addig élettanilag képtelen vagyok a boldogságra.
A színész ma már látja a fényt az alagút végén, ám tudatában van annak, hogy nem tudja maga mögött hagyni a múltját. Felkészítették arra, hogy első egy év nagyon nehéz lesz. Még ismerkedik önmagával, a világgal és ugyan azt még nem tudja, mihez fog kezdeni az életben, egyvalamiben biztos: nem akarja még egyszer átélni azt a kétségbeesést, elveszettséget, amit az alkohol rabjaként érezett.
Nemcsak egészségileg és lelkileg, hanem anyagilag kénytelen elszenvedni a romboló életmód következményeit.
Mindenem elveszítettem az elmúlt években, se lakásom, se autóm, se megtakarításom nincsen. Egyelőre arra sem futja, hogy összegyűjtsek kéthavi kauciót, úgyhogy most az egyik sorstársamnál élek, és azon vagyok, hogy a saját lábamra álljak. Azért egyvalamihez igyekszem tartani magam. Szeretnék józan maradni, de nem áltatom magam: a visszaesés bármikor benne van a pakliban. Csak most már annyival szerencsésebb helyzetben vagyok, hogy vannak eszközeim a gyógyulásra, tudom, hogy mit kell csinálnom, kihez, hova kell fordulnom, hogy ne haljak bele a függőségbe.