Egy megcsalt feleség arról mesélt, hogy a legjobb dolog, ami valaha történt a házasságával az volt, hogy a férje viszonyt folytatott egy másik nővel – írja a Daily Mail.
A 45 éves Charity Craig és férje, a 40 éves Matt nyolc hónapra szakítottak 2012 júliusában, miután a nő felfedezte, hogy a férfi egy másik nőtől kap szerelmes üzeneteket. A férj akkoriban állandóan dolgozott, későn ért haza és alig töltött időt a családjával, így a házaspár teljesen eltávolodott egymástól.
Éreztem, hogy valami nincs rendben, és miután ellenőriztem a telefonját, olyan szöveges üzeneteket találtam, amelyek megerősítették a félelmeimet. Szembesítettem vele, mire ő összeomlott és mindent elmondott
– mesélte a floridai Orlandóban élő nő.
Úgy döntöttek, hogy elválnak, és a férj elköltözött otthonról, de néhány hónap után végül mégis megpróbálták rendbe hozni a házasságukat. A megcsalt feleség elkezdett terápiára járni, ahol felismerte, hogy már nem az a nő, akit egykor a férje feleségül vett, és önmagát is hibásnak érezte abban, hogy félresiklott a házasságuk. Később elmentek párkapcsolati tanácsadásra, megosztották egymással a jelszavaikat, és állításuk szerint teljesen új alapokra helyezték a kapcsolatukat.
Ez a viszony a legjobb dolog, ami valaha történt a házasságunkkal. Akkoriban határozottan nem éreztem így – azt hittem, jobban ismerem a férjemet, mint bárki más, de ő kettős életet élt, és nekem fogalmam sem volt róla.
– mondta a négygyermekes anya, aki azt is elárulta, hogy mióta rendbe hozták a házasságukat, házassági coach-ként dolgozik, és másoknak próbál segíteni abban, hogy tovább tudjanak lépni egy megcsaláson, és újraépíthessék a kapcsolatukat.
View this post on Instagram