Szórakozás

„Ó, Kapitány, Kapitányom!” – Németh Kristóf elbúcsúzott mesterétől, Benedek Miklóstól

Ágota Csaba / RTL és Czimbal Gyula / MTI
Ágota Csaba / RTL és Czimbal Gyula / MTI
Barátjaként és példaképeként tekintett egykori osztályfőnökére.

Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedden reggel elhunyt Benedek Miklós, írta meg a 24.hu. A színész a Színművészeti Egyetemen is oktatott, első osztálya 1998-ban végzett, ebbe az évfolyamba járt Németh Kristóf is, aki a Blikknek nyilatkozott.

Nekem ő az osztályfőnök, barátom, szakmai mércém, mesterem volt, és egy olyan legenda, akinek elköszönésével valami más is elköszönt a magyar színháztörténelemből. Amit ő tanított nekünk, azt kötelességünk tovább vinni a saját színházaikban, és megőrizni az utókor számára, hogy büszke lehessen ránk

– fogalmazott Németh, aki azt is elárulta, tíz napja beszélt utoljára telefonon Benedekkel. „Akkor túl volt egy újabb Covid-megbetegedésen, amiből sikerült felgyógyulnia” – mondta el a színházigazgató a Borsnak.

Egy csodálatos család, egy még csodálatosabb családfője volt Benedek Miklós, akinek már az édesapja is egy legenda, mint ahogy ő maga és a fia is az. Emlékszem az egyik emblematikus mondatára: »Több lettem, mint az apám, de kevesebb, mint a fiam!« Nekem mély meggyőződésem, hogy ő egyszer már meghalt Tibi elvesztésekor. Csoda, hogy eddig még közöttünk lehetett

– fejtette ki véleményét Németh Kristóf.

A színész Instagramján posztot szentelt néhai mestere emlékének, amihez egy a Holt költők társasága című filmben is elhangzó Walt Whitman versből idézett:

Ó, Kapitány, Kapitányom! 🖤🎩🖤

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Németh Kristóf (@nemeth.kristof.hivatalos) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik