Szórakozás

Elrejtett bőröndöt találtak új házuk falában, azt kívánják, bárcsak ne nyitották volna ki

Egy az 1960-as években épült házat vásárolt egy brit pár. Felújítás közben egy fura, rejtett tárolót és benne egy porlepte fém bőröndöt.

Egy Stonestack nevű, 1966-ban épített házat vásárolt egy fiatal brit pár. A ház belseje, beleértve a bútorokat, a kandallót, a fürdőszobát, a konyhát a 60-70-es éveket idézi.

A pár szerint az egész elképesztően hangulatos, de úgy gondolták, ráfér az ingatlanra egy kis modernizálás – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A pár elindított egy TikTok-csatornát, amire kizárólag a házról, illetve a felújítási munkák során készített videókat töltenek fel. Ezen a csatornán számoltak be arról is, hogy az emeleten a tető és a fal között, egy szűk kis folyosón egy rejtélyes, fém bőröndöt találtak. A videót, melyben kivették a bőröndöt a helyéről, majd kinyitották, néhány nap alatt közel kétmilliószor nézték meg.

A nő azt mondja, kissé nyugtalanok voltak, amikor felnyitották a bőröndöt. Nem gondolták, hogy bármi szörnyű lehet benne, de mégis furán érezték magukat, különösen, mert a kutyájuk is elkezdett nyugtalankodni a bőrönd közelében.

A bőröndben egy másik, hasonló, csak egy méretettel kisebb bőröndöt találtak. A kisebb bőröndben azonban egy kissé fura, régi játékbaba feküdt. A nő elmondja, bár a babában látszólag nincs semmi különös, mégis nyugtalanítja, hogy hol és milyen körülmények között találtak rá.

@stonestack_renovation Replying to @Kim Leslie Sorry for the delay in getting part 3 out, we have bedn extremely busy renovating and celebrating new year #fyp #hiddengems #renn #rennovation #rennovationproject #foryou #foryourpage #f #hidden #creepy ♬ original sound - Stonestack renovation

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik