Szórakozás

Egymásba szeretett a Dancing with the Stars táncosnője és a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

TV2
TV2
Tóth Katica és Tasi Dávid a TV2 stúdiójában találkoztak először.

Pár hete alkot egy párt Tóth Katica, a Dancing with the Stars profi táncosa és Tasi Dávid, a tavalyi a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje. Megismerkedésükről és kapcsolatukról a Mokkában meséltek.

Egymás mellett próbáltunk, állandóan itt voltunk bent a stúdióban. Nyilván ennek is köszönhető a megismerkedésünk. Hivatalosan nagyjából másfél hónapja vagyunk együtt, de egy kicsit hosszabbra nyúlik vissza az ismerkedés

– árulta el a műsorban Tóth, majd átadta a szót kedvesének.

Instagramon reagáltam egy sztorijára, aztán utána eltelt három hét, amíg vártam, hogy majd keres. Teltek a hetek, és még most is várhatnék…

– mondta el az énekes, akinek tetszett, hogy párja nem adta könnyen magát.

Nem ehhez volt hozzászokva, várta, hogy majd én keresem, válaszolok, beszélgetünk, aztán rájött, hogy nálam egy picit többre lesz szükség

– idézte fel a táncosnő kapcsolatuk kezdetét.

Az ünnepeket is együtt töltötték, Tasi már barátnője szüleivel is találkozott. Bár még nem költöztek össze, hamarosan szeretnének egy közös kiskutyát. A teljes beszélgetést a TV2 felületén lehet visszanézni.

Tóth Katica egyébként korábban egy másik táncossal, Suti Andrással volt együtt, szakításukról múlt októberben számoltunk be.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik