Szórakozás

Korda György: A mai napig megfogom Klárika formás popsiját a színpadon

SuperTV2
SuperTV2
De csak úgy, hogy a közönség ne lássa.

Január 4-én 85 éves lesz Korda György, ennek apropóján a Meglepetés magazin készített interjút az énekessel, aki hálás a sok szeretetért, amit az emberektől kap.

Ha hiszed, ha nem, mindig meglepődöm, hogy milyen népszerű vagyok a kamaszok és a huszonévesek körében is. Legyünk őszinték, a popzene a fiatalságról szól, én pedig ezen a héten betöltöm a 85. évemet. Nem tudok még egy énekest a világon, aki az én koromban ilyen aktívan koncertezik. 2022-ben száztíz fellépésünk volt, tavaly »csak« hetven előadást csináltunk meg

– árulta el.

Az énekes azt mondja, nem zavarja, hogy a fiatalok letegezik, mert elfogadja, hogy változik a világ, és manapság ez is a szeretet kimutatásának egyik eszköze. „Fiatal koromban én magáztam a nálam idősebb embereket és előadóművészeket. Manapság a koncertek után rendszeresen odajönnek hozzám unokám és dédunokám korabeli énekesek, és egyből Gyurikámnak hívnak, eszükben sincs magázni. De nem haragszom rájuk, mert maguk közé fogadnak, és látom az arcukon az örömöt, amikor közös fotót készítenek velem” – mondta el Korda György, aki feleségéről, Balázs Kláriról is beszélt.

Ha Klárika nem lenne mellettem, már én is abbahagytam volna a pályát, és talán egy kedves nyugdíjas bácsi lennék, aki a kertjében lévő növényeket locsolja. Nagyon szerencsés a mi találkozásunk, hiszen azok a duettek, amiket előadunk, örökérvényűek. Túlnyomórészt a szerelemről, a barátságról, a romantikáról és az összetartozásról szólnak, és tapasztalatom szerint, minden generációnak igénye van ezekre a dolgokra. Klárikával hitelesek is a vagyunk a közönség szemében, hiszen több, mint négy évtizede boldog házasságban élünk. Megmaradt az erős vonzalom köztünk, férfiként és nőként tekintünk egymásra, ha pedig a helyzet úgy hozza, incselkedünk is a szerelmes slágerek előadása közben. Bevallom, a mai napig meg-megfogom Klárika formás popsiját a színpadon, de csak úgy, hogy a közönség ne lássa.

Nején kívül nemrég egy állat hátsófelét is megpaskolta, erről alábbi cikkünkben számoltunk be:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik